máj 202011
 
 2011. május 20. péntek  Posted by at 09:38

Az AC/DC egy ausztrál rockcsapat, amely a hard rock m?faj egyik kiemelked? úttör?je. Az együttes 1973 decemberében,  az ausztráliai Sydney-ben alakult. Albumaikat világszerte elképeszt? számban értékesítették,  a zenekar els? harminc éve alatt hozzávet?leg 200 millió példányban keltek el lemezeik. Az AC/DC nevéhez f?z?dik minden id?k legnagyobb példányszámban eladott hard rock albuma is, amely egyúttal a második legnagyobb példányszámban eladott nagylemez a világon, címe Back In Black. Az 1980 júliusában megjelent albumból napjainkig világszerte több, mint 42 millió példány kelt el.

Története

Bon Scott-korszak

Kezdetek

 

A skót Young család 1963-ban úgy döntött, hogy elhagyja otthonát és Glasgowból áttelepül az ausztráliai Sydneybe. William és Margaret Young nyolc gyermekük közül hetet magával vitt, közöttük volt az ekkor mindössze tíz esztend?s Malcolm és a nyolc esztend?s Angus is. A családból el?ször az egyik id?sebb testvér, George alapított zenekart The Easybeats néven, Johannes Jacob Hendrickus Vandenberggel (ismertebb nevén: Harry Vanda). Hamar komoly sikereket értek el, ám 1970-ben a csapat feloszlott. Sikereik nagy hatást gyakoroltak Malcolmra és Angusra, akik így szintén a zenészi pályát választották. El?ször Malcolm ragadott gitárt, majd ezt látva Angus is csatlakozott és nekilátott elsajátítani a gitározás alapjait.

Malcolm els? együttese, amelyhez 1971-ben csatlakozott, a Velvet Underground volt (ez nem a Lou Reed-féle Velvet Underground).[1] Angus, akár csak bátyja, 15 éves korában felhagyott iskolai tanulmányaival és nyomdászként kezdett dolgozni egy magazinnál. Eközben megalakította élete els? együttesét Tantrum néven. Itt szerezte els? hivatásos zenészi tapasztalatait. 1973-ban a Velvet Underground feloszlott és Malcolm elhatározta, hogy létrehoz egy olyan csapatot, amely egyfajta keményebb, feszesebb hangzású, boogie alapokon nyugvó rockot játszik majd. Az ötlet megvalósításába bevonta öccsét, Angust is, továbbá basszistának Larry Van Kriedt, dobosnak Colin Burgess és énekesnek Dave Evans állt be a csapatba.

Már csak olyan nevet kellett találni az együttesnek, amely rövid, könnyen megjegyezhet? és híven tükrözi az általuk képviselni kívánt elektronikus hard rockot. Végül is az AC/DC nevet Malcolm és Angus egyik leánytestvére, Margaret adta a zenekarnak, aki a történet szerint egy varrógép hátoldalán olvasta ezt a számára jól cseng? feliratot.[2] Feltételezhet?en nem tudta annak pontos jelentését, de helyesen ráérzett arra, hogy valami elektromossággal kapcsolatos jelölés lehet. Az új csapat els? hivatalos fellépése 1973. december 31-én volt Sydney-ben, egy Chequers nev? klubban.[3]

Út a csúcsra

1974-ben megkezd?dtek a koncertezések, mialatt számtalan tagcsere történt. A dobos, Colin Burgess helyét sorban foglalta el Noel Taylor, Peter Clack, míg Larry Van Knedt basszistát Neil Smith, majd Rob Bailey váltotta fel. Ekkoriban szinte kizárólag feldolgozásokból állt a zenei repertoár. Chuck Berry, Beatles, Rolling Stones slágereit játszották, majd februárban, Sydneyben, az Albert Studiosnál rögzítette els? saját szerzeményeit a zenekar. Két dalt vettek fel, a Can I Sit Next To You Girlt és a Rockin’ In The Parlourt, a producerek Harry Vanda és George Young voltak. A dalokat júliusban adták ki az Albert Records, illetve Új-Zélandon a Polydor gondozásában, továbbá ekkor készült el a csapat els? videoklipje is.

A zenekar története során el?fordult tagcserék közül a legfontosabb 1974 szeptemberében történt. Dave Evans teljesítményével a többiek egyre elégedetlenebbek voltak, és még az aktuális menedzser is elszámolási vitába keveredett vele. Ekkoriban t?nt fel a színen egy bizonyos Ronald Belford Scott, aki éppen sof?rként dolgozott a zenekarnak és Youngékhoz hasonlóan egy skót bevándorló család gyermeke volt. Noha korábban már néhány együttesben (The Spektors, The Valentines, Fraternity) próbálkozott zenei tehetségét megcsillogtatni, mint dobos és énekes, de igazi sikert ezidáig nem ért el. Néhány meghallgatás után az AC/DC gerincét alkotó Young testvérek úgy döntöttek, hogy Scott legyen az új énekes.

Az új felállásban a csapat új lendületet is kapott. Malcolm vezéregyénisége, Angus ?rült kamaszos gitárjátéka, valamint Bon Scott “fenegyerek” stílusa kit?n? kombinációnak bizonyult. A banda ekkor még csak néhány nagyváros (Adelaide, Melbourne, Sydney) piszkos, füstös mulatóiban lépett fel, de lépésr?l lépésre, koncertr?l koncertre egyre nagyobb hírnévre tettek szert.
A siker arra késztette ?ket, hogy már novemberben felvegyék a csapat történetének els? nagylemezét. A felvételek mindössze tíz nap alatt lezajlottak, majd Ausztráliában, 1975. február 17-én megjelent az els? AC/DC nagylemez. A High Voltage azonnal sikert aratott. Maga az album és arról az els? dal, a Baby Please Don’t Go márciusban felkerült az ausztrál slágerlistára. Közben a csapat felállása is stabilizálódott, amikor januárban Phil Rudd lett a dobos, márciusban pedig Mark Evans a basszista.
Az AC/DC menetelése töretlen volt. Márciusban – történetük során el?ször – televíziós m?sorban léptek fel. Az ABC tévécsatorna, azóta legendássá vált Countdown-cím? m?sora adott lehet?séget Ausztrália majdani legjelent?sebb zenekarának, hogy szélesebb közönség el?tt is bemutatkozzon. Néhány hónappal kés?bb a High Voltage aranylemez lett, Melbourne-ben pedig a legjelent?sebb könny?zenei el?adóvá léptek el?.
Júliusban már a második nagylemezüket vették fel, amely az év végén T.N.T. címmel került a boltokba. Közben a High Voltage eladási mutatói az egekbe szöktek és még az év vége el?tt elérte a háromszoros aranylemez címet.
Az 1976-os év ott kezd?dött ahol az el?z? befejez?dött. A második album is kasszasiker. Több mint 100 000 példányban adtak el bel?le a kiadását követ? néhány hónapban. A már országos hírnev? AC/DC bárhol is lépett fel, a siker garantált volt, de Ausztrálián kívül még jószerivel teljesen ismeretlenek voltak. Adott volt tehát Michael Browning menedzsernek a feladat; a csapat bemutatása az egész világnak.

Irány Európa

A nagyra tör? terv els? lépése az öreg kontinens meghódítása volt. Browning szerz?dést kötött az amerikai Atlantic Recordsszal, mely szerint ?k fogják a csapat zenei anyagait kiadni Európában. Az üzleti háttér elsimítása után 1976. április elején az AC/DC Londonba érkezett, ahol az éppen divatos zenei irányzatok közé remekül beilleszkedett a távolról érkezett csapat egyéni és újszer? stílusa. El?ször csak óvatosan mutatták be ?ket a londoni mulatók közönségének, majd a sikerek láttán egyre bátrabban vállaltak mind több fellépést. Május 14-én aztán megtört a jég. High Voltage címmel megjelent Londonban az els? Ausztrálián kívüli albumuk. A cím ugyan azonos volt az egy évvel korábban, Ausztráliában megjelent albuméval, de a tartalmát az els? két nagylemez anyagából válogatták össze. Ezt követ?en még b? két hónapig turnéztak az Egyesült Királyságban. Majd az angliai bemutatkozás és meglehet?sen pozitív fogadtatás után több európai turné következett. Ennek keretében felléptek Svédországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Németországban, Franciaországban és még Ausztriában is.

Miközben a csapat már hónapok óta Európában népszer?sítette magát, gondolt az otthon maradt, meglehet?sen széles rajongói táborára, és egy új stúdióalbummal kedveskedett nekik. A Dirty Deeds Done Dirt Cheap felvételei még márciusban megtörténtek, és szeptemberben Ausztráliában és Új-Zélandon ki is adták.
Decemberben a csapat visszarepült Ausztráliába, hogy ott folytassa az új album népszer?sítését. A hazai rajongók nyolc hónap távollét után úgy fogadták a zenekart, mint hódító h?söket. Aztán még ebben a hónapban, hogy az id?közben szintén népesre duzzadt európai AC/DC fanatikusok se maradjanak kedvencük nélkül, Londonban is kiadták a Dirty Deeds Done Dirt Cheapet, ám ez a verzió nem tartalmazta a Jailbreak és a R.I.P. (Rock in Peace) cím? dalokat. Ezek helyett a T.N.T.-r?l a Rocker került fel, és egy korábban még ki nem adott szám, a Love At First Feel.

Még a feszített tempó sem ment az alkotói kedv rovására. 1977 elején, a s?r? koncertprogram alatt lezajlottak a következ? album, a Let There Be Rock stúdió munkálatai, majd márciusban, Ausztráliában megjelent.

Michael Browning nagyra tör? terve, miszerint az AC/DC-t meg kell ismertetni a világgal, Ausztráliában és Európában bevált. Természetesen nem is akartak itt megállni, volt még egy igen jelent?s piac, ami kiaknázásra várt, ez pedig az Egyesült Államok. Már 1976 szeptemberében megjelent az amerikai lemezboltokban a brit kiadású High Voltage, ám nem volt komoly visszhangja. 1977 elején látszott elérkezettnek az id?, hogy megtegyék a következ?, igen fontos lépést a világhírnév felé vezet? úton. Közben azonban Mark Evans személyes okokból kilépett a zenekarból. Helyét májusban viharos gyorsasággal Cliff Williams foglalta el, aki azóta sziklaszilárdan az AC/DC basszistája.

USA

Még a tervezett turné megkezdése el?tt megjelent Amerikában is a Let There Be Rock. Három hónappal az ausztrál kiadás után, de négy hónappal az európai el?tt. A csapat els? USA-beli turnéja az ország déli partvidékén, nyáron kezd?dött és – megszakítva néhány európai fellépéssel – télen fejez?dött be. Floridában volt a legnagyobb koncert, itt 13 000 embernek adtak koncertet a Hollywood Sportatoriumban. Az els?, országot átszel? turné során az apró kluboktól egészen a hatalmas stadionokig a legkülönfélébb helyeken léptek fel. A sorozat csúcsa a New York-i Palladiumban és a CBGB’s klubban volt. Az el?bbi helyen használt Angus els? ízben vezeték nélküli gitárt.

Október 14-én, hosszú késlekedés után végre megjelent Angliában is az év elején felvett Let There Be Rock, amely a brit slágerlistán novemberben elérte a 17. helyet. Az amerikai turnét a már említett harmadik európai turné szakította meg, amellyel a csapat az új albumát kívánta népszer?síteni. Ahogyan az várható volt, ekkortájt az európai fellépések még fontosabbak voltak.
1977 végén visszatértek a tengeren túlra és – többek között – a New York-i Broadway-n, az Atlantic stúdiójában felléptek egy rádióadásban. A hanganyag kés?bb megjelent kifejezetten rádiós lemezlovasok részére, aminek a Live From The Atlantic Studios címet adták. Mára ebb?l a kiadásból nagyon kevés maradt meg, de 1997-ben, a Bonfire válogatáson újra kiadták.
Két amerikai fellépéssorozat alatt világossá vált, hogy az amerikai közönség is igényli az AC/DC lendületes, nyers stílusú hard rock zenéjét, ám messze nem olyan kiéhezett erre, mint az ausztrál és az európai közönség. Viszont kitartó munkával és számos fellépéssel az amerikai közönség is “meggy?zhet?”.

A hagyományos újévi sydney-i pihen? után a csapat visszatért az Albert Studios-ba Harry Vandával és George Younggal, hogy felvegyék az új albumukat. 1978 márciusában be is fejezték a felvételeket, majd az Egyesült Királyságban április 28-án megjelent a Powerage. Fogadtatása csak átlagosra sikerült, egy hónap múlva eljutott a brit slágerlista 26-ik helyéig. Holott ezen az albumon szerepelt több olyan dal, amelyek a kés?bbiekben a csapat legjobban sikerült slágerei közé tartoznak. Ilyen például a Rock ‘n’ Roll Damnation, a Gimme a Bullet, a Riff Raff és a Sin City. A Powerage világ körüli turné április 26-án, Angliában kezd?dött, június végét?l pedig az USA-ban folytatódott. Itt együtt koncerteztek olyan hírességekkel, mint a Rainbow, Savoy Brown, Alice Cooper, Journey, Aerosmith, Scorpions és az UFO. Az együttes közel 100 helyszínen lépett fel az Államokban, a pici kluboktól egészen az olyan neves helyekig, mint a Day On The Green szabadtéri fesztivál San Franciscóban. Ekkor az AC/DC hírneve jelent?sen emelkedett és az amerikai turné végére negyedmillió lemezt adtak el az USA-ban.

A Powerage koncertsorozat hanganyagának válogatásából született meg a következ? nagylemez. Az If You Want Blood cím? koncertalbum októberben, az amerikai turné végén és a Powerage után fél évvel jelent meg. A brit slágerlistán a 13-ik helyig jutott, míg az amerikai slágerlistán rögtön felkerült a top 50-be. Egy maxi lemez nem sokkal az album után 7 és 12 hüvelykes változatban is megjelent az Atlantic kiadásában. Két dal szerepelt rajta, a Whole Lotta Rosie és a Hell Ain’t A Bad Place To Be.

Highway To Hell

Az If You Want Blood You’ve Got Ittel lezárult az AC/DC karrierjének els? szakasza, és az Atlantic javaslatára producert cseréltek. Eddie Kramer, aki korábban együtt dolgozott Jimi Hendrix-szel, a Kiss-szel és a Led Zeppelinnel is, most az AC/DC következ? albumán dolgozhatott volna, de valahogy nem ment a munka. Ezért Robert John ‘Mutt’ Lange lett a producer. Azonban nem csak a producert váltottak, hanem stúdiót is. A Roundhouse Studios-hoz szeg?dtek Londonba. Ezekkel a cserékkel a menedzsment is változott. Michael Browningot Peter Mensch váltotta fel, aki a New York-i Leber and Krebs szervezet tagja volt.
Az AC/DC korábban soha sem készített Ausztrálián kívül felvételeket, és soha sem dolgoztak három hétnél tovább egyetlen albumon. Most hat hónapot töltöttek a Roundhouse Studiosnál ‘Mutt’ Lange-gal az új nagylemez felvételein.

A fájlhoz képjegyzet tartozik

Az AC/DC 1979 augusztusában, az Ulster Hallban.

Ez a hosszú id?szak remek alkalom volt arra, hogy a csapat tovább tökéletesítse zenei hangzásvilágát. A kitartó és aprólékos munka végeztével, július 27-én kiadták a Highway To Hellt, ami hamarosan a brit Top 10-es listán a nyolcadik helyre, míg az amerikai Top 20-ason a 17-ik helyre ugrott. Ausztráliában is komoly sikereket értek el, egészen a 24. helyig jutott az album. Továbbá a Highway To Hellnek volt a legpozitívabb sajtóvisszhangja a csapat addigi karrierje során.

1979 hátralév? részében a banda az amerikai és a brit turnéra koncentrált. Az USA-ban számos jelent?s koncerten léptek fel, míg más csapatok el?zenekaraként is zenéltek (Cheap Trick, UFO és Ted Nugent), de nem minden sztár tartotta jó ötletnek, hogy az AC/DC-vel osztozzon a színpadon. Voltak, akik egyenesen elutasították ezt a lehet?séget (például: Van Halen és Sammy Hagar). Az eladási mutatók azonban a közönség feltétlen lelkesedését tükrözték. A csapat korábbi nagyratör? terveiben szerepelt az Egyesült Államok meghódítása is, amit 1977-ben kezdek el, és amelyet végül a Highway To Hellel sikerült végérévényesen megvalósítani. Az album a tengerentúlon még 1979-ben elérte az egymilliós példányszámot.

Még a szokásos ausztráliai karácsonyi szünet el?tt részt vett a zenekar egy terjedelmes turnén Európában. Ennek keretében Párizsban, december 9-én, este 8 órai kezdettel adták azt a koncertet, amit egy francia stáb filmre vett. Az anyag a stúdiómunkálatok után 1980 végén Let There Be Rock címmel mozifilmként jelent meg. Az azóta kultuszfilmé avanzsált alkotás 1982 nyarán eljutott a magyar mozikba is Szóljon a rock! címmel.

Az új évtized további európai koncertekkel kezd?dött Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Közben a csapat díjakat vehetett át a franciaországi és a kanadai eladási mutatók alapján. 1980. január 27-én az angliai Southamptonban léptek fel, és – mint kés?bb kiderült – ez volt Bon Scott utolsó koncertje.

Tragikus fordulat

1980. február 19-én kés? délután barátja holtan találta kocsija hátsó ülésén Bon Scottot.

A hivatalos verzió szerint február 18-án, hétf?n Bon Scott hivatalos volt ebédre Ian Jeffrey-hez, a turné menedzseréhez. Délután fél hétkor eljött, és a londoni Music Machine nev? szórakozóhelyre ment. Amikor a klub hajnali 3-kor bezárt, Bon egy régi haverjával, Alistair Kinnearrel jött el onnan. Kinnear kocsijával a saját lakásához hajtott, de amikor megérkeztek, Kinnear nem tudta részeg és öntudatlan barátját megmozdítani, ezért úgy döntött, mégis hazaviszi dulwichi szállására. Odaérve már felébreszteni sem tudta Bont. Megpróbálta kiemelni a kocsijából, de képtelen volt rá. Végül otthagyta a kocsiban az éjszakára, és elment aludni.
Kinnear 19-én a kora esti órákban ébredt fel, majd visszatért Bon-hoz, de még mindig teljesen öntudatlan állapotban talált rá. Ekkor gyorsan a King’s College kórházba vitte a haverját, de túl kés? volt ahhoz, hogy Bon életét megmentsék. A kórházba érkezéskor már órák óta halott volt.
Boncolása 22-én, pénteken zajlott le, és a halottkém a zárójelentésben a halál okaként balesetet jelölt meg, amelyet akut alkoholmérgezés okozott. A jegyz?könyvben az is szerepelt, hogy Bon gyomrában félüvegnyi whisky volt a halála pillanatában. Valamint az éjszaka folyamán, amikor eszméletlenül és nyakatekert testhelyzetben feküdt a kocsiban, összehányta magát. Ennek eredménye pedig a fulladásához vezetett. Mindössze 33 éves volt.

Brian Johnson éra

Az újjászületés

Az együttes többi tagját az eset komolyan megviselte. Ismert volt, hogy Scott életvitele már korábban is néhányszor megbosszulta magát. A ’60-as években többször is összet?zésbe került a rend?rséggel. Az AC/DC-hez való csatlakozása el?tt egy komolyabb motorbalesetet szenvedett el, aminek következtében napokig kómában feküdt egy adelaide-i kórházban, 1978-ban pedig kábítószerttúladagolás miatt került életveszélyes helyzetbe. A halálhíre mégis derült égb?l a villámként hatott zenésztársaira. Március 1-jén, Scott temetésén, maga a gyászoló édesapa próbált lelket önteni a többiekbe, és azzal bátorította ?ket, hogy folytatniuk kell. Ez volt az az együttes, amelyben fiatalon elhunyt fia megtalálta számításait, amelyben a legnagyobb örömét lelte. Minden bizonnyal maga Bon is így akarná, érvelt.
Március els? napjaiban Malcolm lépett el?ször a tettek mezejére, és vette ismét kezébe az irányítást. Összeterelte a bandatagokat, hogy siránkozás helyett inkább zenéljenek. Ekkor még sem énekesük, sem pedig konkrét elképzelésük a jöv?re nézve nem volt. Malcolm visszaemlékezései szerint a zenében próbálták megtalálni lelki megnyugvásukat, és összeszedni gondolataikat. A végs? döntést azonban nem halogathatták tovább. A menedzser és a kiadó is türelmetlenül várta döntésüket a folytatást illet?en. Végül úgy határoztak: folytatják, de csak akkor, ha méltó utódot találnak Scott helyére. Közben azzal is tisztában voltak, hogy Scott-tal együtt az AC/DC-b?l is meghalt egy jókora rész, és ha új énekessel folytatják tovább, az már egy másik AC/DC lesz.
Március második felében kezd?dtek a meghallgatások.

Cliff Williams 1981-ben.

A lehetséges jelöltek között volt Youngék unokatestvére Stevie Wright a The Easybeats-b?l, Steve Burton a brit The Starfighters-b?l, Alan Fryer, egy ausztrál zenész, akit sokan Scott-hoz hasonlónak tartottak, Gary Holton és Terry Schlesher. Végül a csapat egy Anglia északkeleti részéb?l származó, hétköznapi melós megjelenés? fickó mellett döntött.
Brian Johnson ekkoriban próbálta hamvaiból feltámasztani korábbi egyslágeres együttesét, a Geordie-t. Nem sok esélyt látott a dologra, ezért szakított id?t a meghallgatásra. A történet szerint miközben várt a sorára, teljesen belefeledkezve mindenbe nekiállt biliárdozni a zenekar technikusaival, és amikor ? következett volna, már oda se hederített, csak a játék izgatta. Már ez a könnyed hozzáállás is nagyon szimpatikus volt Youngéknak, de a próbán sem kellett csalódniuk. Brian a saját, egyéni stílusában elénekelte a Whole lotta Rosie-t és még néhány számot. Ezzel végképp elb?völte a többieket. További néhány jelölt azért tiszteletét tette a meghallgatásokon, ám a Young fivérek már tudták: Brian az ? emberük. Végül április 8-án – Scott halála után hét héttel – hivatalosan is bejelentették: Brian Johnson az AC/DC új énekese.

Brian Jonhnsonnal kiegészülve a zenekar befejezte a soron következ? album, a Black in Black el?készítését, majd Bon Scott halála után néhány hónappal a Compass Point Studios-ba vonultak a Bahamákra. A lemez minden id?k legsikeresebb Hard Rock lemeze lett a világon. Olyan nagyszer? alkotások találhatók a korongon, mint a Hells Bells, You Shook Me All Night Long, Back In Black. A teljes albumot Bon Scott emlékének ajánlották, két dal pedig, a Hells Bells és a Back In Black kifejezetten Bon halálának emlékéül íródott.

A következ? lemez felvételére 1981-ben került sor, melynek címe For Those About The Rock We Salute You, szintén sikeres lett, bár soha nem érte utol a Back in Black eladási statisztikáit. A lemezt ismét igen pozitívan fogadták a kritikusok.

Langyos évek

Ekkor a zenekar úgy döntött, a további lemezeiket maguk fogják menedzselni, így született meg 1983-ban a Flick of The Switch, amely már megosztotta az AC/DC rajongóit. Várakozásaikat messze alulmúlta a korong, bár Young-ék szerint most sem játszottak mást, mint amire megesküdtek 1973-ban: tiszta, egyszer? rockzenét. Ezt tükrözi a lemez borítója is, mely hófehér színével er?s kontrasztot állít a Back in Black-nek (sajnos a rajta szerepl? zenei anyag is)

A következ? évek nem nevezhet?k a zenekar legszebb korszakának. Malcolm folyamatosan alkoholproblémákkal küszködött, amely odáig fajult, hogy kirúgta a zenekarból a dobost, Phill Rudd-ot. A következ? albumon a helyét már Simon Wright vette át. A sikertelen Flick of The Switch album után, mely némely kritikus szerint a kilencedik ugyanolyan album, 1985-ben megjelentetik az izgalmas borítóval tervezett Fly on The Wall lemezüket. Azonban ez a korong sem sikerül sokkal jobban, mint az el?z?.

1986 változást hoz az együttes életében. A Stephen King novellájából készül? Maximum Overdrive mozifilm zenéjének megírására kapnak felkérést, melyb?l hosszú évek után az els? sikeres album születik meg, a Who Made Who. Az albumon mindössze három új szám található, a Who Made Who, a D.T. és a Chase The Ace, a többi régi albumokról átvett nóta.

Sikerek a 90′-es években

A soron következ? album 1988-ban a Blow Up Your Video a Miraval Stúdióban kerül rögzítésre Franciaországban, amelyet a régi producerpáros, George Young és Harry Vanda pártfogol ismét. 19 számot rögzítettek, amelyb?l a 10 legjobb került a korongra.

A lemez meghozza a hozzá f?zött reményeket, és ismét egy sikeres AC/DC albumot ismer meg a világ. Több példányszámban kelt el mint az el?z? két lemez együttvéve, a Blow Up Your Video címadó szám pedig a UK Chat lista 2. helyére kerül. A Back In Black után ez a legsikeresebb eredményük. A másik legjobb szám az albumról a Heatseeker. 1988-ban ismét világturnéra indulnak, azonban Malcolm bejelenti, hogy kis id?re visszavonul, hogy leküzdhesse súlyos alkoholproblémáit. Erre az id?re egy másik Young testvér, Stevie Young helyettesíti a ritmusgitárnál.

Phil Rudd 1996-ban, a ‘Ballbreaker World Tour’-on.

A turnét követ?en Simon Wright elhagyja a zenekart, a helyére Chris Slade érkezik, és Brian Johnson is visszavonul kis id?re, hogy válására végleg pontot tegyen. Így a Young testvéreknek b?ven maradt idejük a soron következ? album kimunkálására, melyet 1990 jelentetnek meg ‘The Razors Edge’ címmel. A korongot a kanadai Vancouverben rögzítik Brice Fairbairn producerrel, aki korábban a Aerosmith zenekarral és Bon Jovival dolgozott.

A The Razors Edge újra hatalmas sikereket hoz a zenekarnak, rajta olyan dalokkal, mint a Thunderstuck, az Are You Ready, a Moneytalk, amely hamar platinalemez lett. 1991-ben a Monsters Of Rock világturné keretein belül mutatják be az albumot, amelynek magyarországi állomása a Népstadionban volt.

Egy évvel kés?bb rögzítik a szintén világsikert hozó Big Gun cím? számot, amely Arnold Schwarzenegger f?szereplésével játszódó a Last Action Hero film f?címzenéje, és azonnal els? helyre kerül az amerikai US Mainstream Rock Chart-on.

1994-ben a Young fivérek visszahívják Phill Rudd-ot a dobok mögé, aki elfogadja a felkérést, és 10 év kihagyás után visszatér a bandához.. Az 1995-ös Ballbreaker lemezt már újra a régi nagy siker? felállásban rögzíti a zenekar. A korongot Rick Rubin vezényletével a Los Angelesben lév? Ocean Way Studióban rögzítik. Az albumot megel?z? kislemez, a Hard as a Rock szintén hatalmas siker.

1997-ben Bonfire címmel jelentetnek meg egy album szettet, ami az újrakevert Back in Black, a Volts (eddig ki nem adott Bon Scott felvételek és bakik gy?jteménye) és két koncertlemezb?l áll, amelyek címe Live from the Atlantic Studios és a Let There Be Rock: The Movie.

Visszatérés a színpadra

Angus Young 2001-ben a ‘Stiff Upper Lip Tour’-on.

Öt év kihagyás után 2000-ben térnek vissza a Stiff Upper Lip albummal, melyet újra George Young produceri munkája dicsér. Az ausztrál kiadás egy plusz CD-t is tartalmaz több videoklippel és néhány 1996-os Madridi koncertfelvétellel. Több országban is (Argentína, Németország) els? helyre kerül a listákon ez az album. Magyarországon a 7. helyet sikerül elhódítania, csakúgy, mint az USA-ban. A koncertsorozat németországi állomását DVD-re rögzítik.

2003. október 30-án fantasztikus koncertet adnak a Rolling Stones és a Rush zenekarokkal a Molson Canadian Rock-ban Torontóban.

2007-ben a Columbia Records gondozásában megjelentetik a Plug In Me DVD csomagot, amely kiadástól függ?en 5-7 órányi AC/DC anyagot tartalmaz. Még ebben az évben piacra kerül a Family Jewels videoklip válogatás dupla DVD, amelynek els? lemeze a Bon Scott id?ket, a második DVD a Brian Johnson éveket eleveníti fel.

2007-ben elkészül az els? AC/DC videojáték, a Rock Band 2, a Let There Be Rock zenéjével. A következ? kiadott DVD a No Bull: The Directors Cut újra vágott DVD az 1996-os spanyolországi Plaza De Toros koncertet tartalmazza.

Nagy durranás: Black Ice

2008. augusztus 18-án bejelentik, hogy október 20-án világszerte szinte egy id?ben megjelenik az AC/DC várva várt új albuma, a Black Ice, amely 15 számot tartalmaz. A lemez producere az a Brendan O’Brien, aki a Stiff Upper Lip lemezt is készítette. A korongot Vancouverben a Warehouse Stúdióban rögzítették.

Az album bemutatására egy gigantikus 18 hónapos koncertsorozatot szerveznek, amely 2008. október 28-án kezd?dik Amerikában a Wilkes-Barre Sportarénában, és egészen 2010. tavaszáig fog tartani. Az észak-amerikai és európai helyszíneket követi Dél–Amerika, Ausztrália és Ázsia.

Az album els? számából, a Rock ‘n’ Roll Train-b?l videoklip készült, amely pillanatok alatt körbejárta a világot az interneten keresztül. Ezek után a bejelentett koncertekre a pénztárnyitás után szinte azonnal elfogytak a jegyek az egész világon.

2008. szeptember 15-én bemutatkozik az AC/DC rádió a Sirius 29–es csatornáján, és folyamatosan sugároz AC/DC dalokat, interjúkat és koncertfelvételeket az elmúlt 30 évb?l merítve.

2009. szeptemberében hat koncertet kellett elhalasztaniuk Brian Johnson m?tétje miatt. Szeptember 29-én jelent meg az AC/DC Backtracks elnevezés? boxsetje, ami 3 CD-t, 2 DVD-t, és egy LP-t tartalmaz.

2010. január 16-án adták ki az AC/DC: Iron Man 2 nev? albumot, amit a Vasember 2. cím? filmhez készült. Az albumon csak régebbi számok találhatóak.

2010. január 25-én bejelentették, hogy az AC/DC lesz az egyik fellép?je a Download Festivalnak, a Donington Parkban, Angliában.

Diszkográfia

Searchtool right.svg B?vebben: AC/DC diszkográfia
Bon Scott-éra

  • High Voltage (1975)
  • T.N.T (1975)
  • Dirty Deeds Done Dirt Cheap (1976)
  • Let There Be Rock (1977)
  • Powerage (1978)
  • If You Want Blood (1978) ? koncertalbum
  • Highway to Hell (1979)
  • Bonfire (1997) ? box set
Brian Johnson-éra

  • Back in Black (1980)
  • For Those About to Rock (1981)
  • Flick of the Switch (1983)
  • Fly on the Wall (1985)
  • Blow Up Your Video (1988)
  • The Razors Edge (1990)
  • Live (1992) ? koncertalbum
  • Ballbreaker (1995)
  • Stiff Upper Lip (2000)
  • Black Ice (2008)

Tagok

A fájlhoz képjegyzet tartozik

Brian Johnson (balra) és Angus Young (jobbra) 2008-ban.

Jelenlegi tagok

  • Malcolm Young – ritmusgitár (1973–)
  • Angus Young – szólógitár (1973–)
  • Brian Johnson – ének (1980–)
  • Cliff Williams – basszusgitár (1977–)
  • Phil Rudd – dobok (1975–1983, majd 1994–)

Korábbi tagok

  • Dave Evans – ének (1973–1974)
  • Bon Scott – ének (1974–1980)
  • Larry Van Kriedt – basszusgitár (1973–1974)
  • Neil Smith – basszusgitár (1974)
  • Rob Bailey – basszusgitár (1974–1975)
  • Mark Evans – basszusgitár (1975–1977)
  • Colin Burgess – dobok (1973–1974)
  • Noel Taylor – dobok (1974)
  • Peter Clack – dobok (1974–1975)
  • Simon Wright – dobok (1983–1989)
  • Chris Slade – dobok (1989–1994)

Források

  1. ? Walker, Clinton. Highway to Hell: The Life and Times of AC/DC Legend Bon Scott, p. 128–133 (2001). ISBN 1-891-24113-3
  2. ? Band Name Origins. Digital Dream Door. (Hozzáférés: 2008. augusztus 2.)
  3. ? Long Way to the Top. Australian Broadcasting Corporation. (Hozzáférés: 2008. augusztus 2.)

Küls? hivatkozások

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)
AC/DC zenekar, 10.0 out of 10 based on 1 rating
loading