Vendégkönyv
Üdv: Laci és a Rock-On zenekar
Felejthetetlen esét szereztetek az augusztus 20.-ki Gárdony-Velencefürdő strand színpadán adott koncertetekkel, az én kedves sógoromnak, Jenőnek, aki ott és akkor volt 50 éves, amit F.L. be is mondott.
Köszönjük és várjuk a kovetkezőt.
Pestre nem jöttök?
üdv jl
Köszönjük! Mind az augusztus 20 gárdonyi és az augusztus 21 agárdi koncert fantasztikus volt, és ez nektek köszönhető. Köszönjük, hogy eljöttetek, biztattatok minket, és velünk énekeltétek a dalokat. Külön köszönet azoknak, akik Rock-On -os pólóban jelentek meg:-) Várunk mindenkit szeretettel a következő környékbeli koncertre amely Szeptember 16-án a Gyöngysörözőben lesz Velencefürdőn, Balatoni út 25. (Cápa Étterem mellett). Üdv mindenkinek! Rock-On!
Nagyon jól nyomtátok. szeretnélek elhozni erre felé is benneteket hogy megismerjenek és hallják hogy játszotok.
Különösen tetszett ahogy kontaktusba kerültetek a közönséggel
A BULI VÉGÉN MÁR NEM VOLT EMBER AKI NE ÉNEKELT VOLNA VELETEK !!!
Gratulálok nagyon jók vagytok. Remélem hogy akkor a novemberi Tunyogi emlék műsorra itt lesztek és elkápráztatjátok a népet,
amibe biztos vagyok
Köszönjük az élmény további sok sikert kívánok a zenekarnak mert megérdemlitek.
puszi Nektek.)
lelkes kitartását, biztatását.
szóval várjuk a lehetőségeket
Amennyiben Pécs vagy Pécs környékén játszunk, majd
dobunk egy mailt neked, amennyiben megígéred
hogy hozod a koncertre az unokahúgodat is
Rock-on!
Mi a Pécsi Bányásznapon adott koncerten hallottunk titeket és nagyon megtetszett nekem és az unokahugomnak az együttes. ( Ott is tomboltunk az első sorban
A rendezök nagy Ge...ik voltak, de titeket nem érdekelt hogy kinyomták a mikrofont, nyomtátok anélkül is
Na és akkor most a lényeg...azt szeretném kérdezni hogy tudjátok-e igy előre hogy mikor jöttök legközelebb Pécsre vagy Pécs közelébe.
Mégegyszer Grat a koncerthez.
Sziasztok
Nagyon jól éreztük magunkat és reméljük egyszer majd szabadtéren is kulturálódunk egyet!
Ja és köszönjük az ajtóból küldött "Grimaszolást"
Gyuri
Akkor ti voltatok azok az ajtóban ?
Annyira örültünk, hogy volt néhány vérbeli rocker is a koncerten:-)
Azért le a kalappal a közönség előtt, kitartottak végig
Éljenek a móriak és sokáig éljen a Rock and Roll!
Nagyon jó volt a buli ma Móron!
Kár, hogy nem túlzottan hozzáértő hangosítás kicsit árnyékolt, de nagyon profi volt.
Üdv:GRIMASZ ZENEKAR, MÓR
Nektek is minden jót!
Üdv: Laci
Remélem hamarosan hallhatlak titeket, de ez a nyéki buli megint nem jön össze...
A fergeteges hangulat legfontosabb kelléke a jó közönség és Ti azok vagytok! Köszönjük a biztatást. Mindig szívesen játszunk Nektek.
Nagyon örültünk, hogy ilyen népes tábor volt kíváncsi a zenénkre.
Imrének is köszönjük a meghívást és a vendéglátást.
Üdv: Rock-on zenekar!
További minden szépet és jót! :)))
Üdv.: Vicki
Éljen a ROCK-ON!!!:D
Szia Vicki! Ez a vendégkönyv valóban új. A régi bejegyzéseket a Fórum oldalon találod http://www.rock-on.me/?page_id=39 A szekszárdi koncertünk az kb 21:00 - 21:30 kor kezdődik és kb 0:30 - 1:00 óráig fog tartani. Mi is várjuk már nagyon. Mi ott leszünk és egy fergeteges rockbulit csapunk. Örülünk hogy már te is várod
Üdv: Rock-on!
Mi ez az új vendégkönyv? vagy én nem tudom... néha nem mutatja a régebbi hozzászólásokat... Amúgy is lenne egy kérdésem a szombati (24-ei), szekszárdi koncerttel kapcsolatban. Meddig fogtok játszani kb?
hú, de én már alig várom!!:D
Üdv!!!
Az aktuális koncerteket a honlapunkon, az események fül alatt találhatod. Reméljük hogy találsz megfelelő időpontot és helyszínt
Üdv: Laci
Így tovább! Remélem mielőbb eljutok a koncertetekre !
Addig is mindhalálig Rock and Roll !
Üdv.
A vendégkönyv is mától a rendelkezésetekre áll. Használjátok egészséggel! :-)










küldés...


Legfrissebb hozzászólások