Omega együttes története

Amatőr évek (1962-1967)

Az Omega együttes 1962-ben,  két zenekar összeolvadásával alakult meg: a Ciklon együttes három tagja „átszivárgott” a Prófétába. Először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.

Az első koncertet,  amelyen az Omega nevet viselték, a legtöbb forrás szeptember 23-ára teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg. Az eredeti felállás a következő volt:

  • Benkő László („Laci”) – ének, zongora, furulya
  • Kóbor János („Mecky”) – ének, ritmusgitár
  • Kovacsics András („Öcsi”) – szólógitár
  • Künsztler Tamás („Próféta”) – dob
  • Varsányi István („Gergely”) – basszusgitár

Néhány hónappal később a Ki mit tud? című vetélkedőből megismert Koncz Zsuzsával társultak, vele közösen játszottak többek között 1963-ban a Nemzeti Sportcsarnokban tartott első beat-fesztiválon. A rendezvény további fellépői között volt az Illés, a Metro, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, a Scampolo és a Benkó Dixieland Band, vagyis az együttes legnagyobb riválisai az évtized során. Koncz Zsuzsa nem sokkal ezután az Illéshez távozott. Az együttes törzshelye 1963-tól az Eötvös-klub lett, de rendszeresen játszottak a Várklubban, a Kinizsi utcában és a Pestszentlőrinci Rózsa Ferenc Művelődési Házban is, ahol közös fellépések is voltak a Scampolo-, Illés együttes közreműködésével.

Az együttes 1964-ben több poszton is erősödött: ekkor csatlakozott Kóbor és Varsányi gimnáziumi osztálytársa, Laux József, aki nemcsak dobosként, hanem szervezőként, mai szóhasználattal élve „menedzserként” is fontos szerepet töltött be az Omega életében. Többek között az ő ismeretségei révén került a csapatba Somló Tamás, aki kifejezetten az Omega hirdetésére jelentkezve tanult meg szaxofonozni. Mivel Somló zenebohócként is gyakran fellépett egy cirkuszban, a koncerten és felvételeken nem mindig vett részt.

1966-ban nyugati slágereket tartalmazó kislemezeik jelentek meg, köztük az első a The Rolling Stones Paint It, Black című dalának feldolgozása volt. (Az Omegát gyakran emlegetik a „kelet Rolling Stonesaként”, mivel ugyanabban az évben alakultak, és ma a világ legrégibb aktív rockzenekarai közé tartoznak).

Beat-korszak (1967-1971)

Az 1960-as évek közepén megindult a magyar beategyüttesek profivá válása, az Illés által megkezdett irányvonalat követve a nyugati slágerek mellett saját, magyar nyelvű szerzeményekkel is előálltak. Így volt ez az Omegával is, ahová 1967-ben csatlakozott Mihály Tamás, az együttes első képzett zenésze. Első saját daluk a Nem szeretlek volt, amit Payer András és S. Nagy István írt. Később Mihály mutatta be az együttesnek barátját, Presser Gábort, aki további dalokat komponált az Omega számára. A szövegeket kezdetben S. Nagy István jegyezte, majd Laux felesége, Adamis Anna lett az állandó szövegíró. Ismertebb korai kislemezeik közé tartozik az Azt mondta az anyukám / Rózsafák (előbbit Somló, utóbbit Benkő énekli), az Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád és a Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg.

Ugyancsak 1967-ben csatlakozott Molnár György, az új gitáros, aki később az „Elefánt” becenevet kapta, mivel egy alkalommal annyira vehemensen játszott, hogy feldöntött egy drága mikrofont („elefánt a porcelánboltban”). 1968-ban pedig a Presser teljes jogú tag lett, így létrejött az együttes első stabil felállása:

  • Benkő László („Laci”) – zongora, trombita, furulya, ének
  • Kóbor János („Mecky”) – ének, ritmusgitár
  • Laux József („Blöró”) – dob, ütőhangszerek
  • Mihály Tamás („Misi”) – basszusgitár, ének
  • Molnár György („Elefánt”) – szólógitár
  • Presser Gábor („Pici”) – ének, orgona, zongora

Wittek Mari és Somló időnként még fellépett velük, de az évtized végére fokozatosan eltávolodtak az Omegától.

Táncdalfesztiválok

Az Omega ismertségét növelték a Táncdalfesztiválokon és filmekben való szereplések. 1967-ben készült Banovich Tamás rendezésében az Ezek a fiatalok, melyben Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként szerepeltek Illés Lajos és Bródy János Ez az a ház című dalában. A film zenéje albumon is megjelent. A Táncdalfesztiválon többek között Kovács Katit, Zalatnay Saroltát kísérték a győztes dalban (Nem várok holnapig), mely után Presser Gábor a legjobb hangszerelésért járó díjat is megkapta. A következő évben már önállóan jutottak döntőbe a Kiabálj, énekelj című dalukkal. 1969-ben mutatták be az Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmet az akkori magyar könnyűzenei életről, melyben szintén feltűntek.

A legnagyobb áttörést azonban az 1968-as angliai turné jelentette. Erre a Spencer Davis Group menedzsere hívta meg őket, a Magyar Rádió angol adása egyik munkatársának ajánlására. A keleti blokkból való „egzotikum” kihangsúlyozására a menedzsment erre az időre Omega Red Star névre keresztelte az együttest. Amellett, hogy játszhattak a legjelentősebb angol klubokban, lemezszerződéshez is jutottak, így elkészíthették első albumukat – angol nyelven – Omega Red Star from Hungary címmel. Mivel Kóbor nem tarthatott velük, Mihály Tamás énekelt helyette.

Még ebben az évben visszatértek Angliába, immár teljes létszámmal, azonban ezt a turnét félbe kellett szakítani és a második lemezt nem vehették fel. Ennek az volt az oka, hogy itthon tudomást szereztek a lemezfelvételről, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig nem hagyhatta, hogy egy magyar beategyüttesnek hamarabb legyen külföldön – és főképp Nyugaton – nagylemeze, mint idehaza. Így elkészült az első, egyetlen előadó dalait tartalmazó magyar könnyűzenei album, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. A cím az A- és a B-oldal első dalából lett összerakva, kifejezi az együttes zenéjében egyaránt meglévő slágeres és progresszív irányvonalat. Legsikeresebb dalai a Ha én szél lehetnék és a Trombitás Frédi lett.

Leghíresebb kislemezük

1969-ben készült el egyik leghíresebb kislemezük, a Naplemente / Régi csibészek, majd második magyar albumuk, a 10000 lépés. Az album az együttes beat-korszakának csúcspontja, változatos anyaga egyaránt tartalmaz könnyed (1958-as boogie-woogie klubban és az Omega legnagyobb örökzöldjei közé tartozó Petróleumlámpa), keményebb hangzású (Tízezer lépés, Tűzvihar), progresszív (Kérgeskezű favágók) és lírai dalokat (Udvari bolond kenyere). Legnagyobb slágere a Gyöngyhajú lány. Magyar dalok közül ezt dolgozták fel a legtöbbször (többek között a keletnémet Frank Schöbel Schrieb es mir in der Sand és 1995-ben a Scorpions White Dove címmel). Presser mellett immár a többiek is kivették részüket a zeneszerzésből. Az album és a kislemez dalaihoz készült promóciós filmekből tévéműsor is készült, az albumhoz hasonlóan Tízezer lépés címmel. Ebben az évben játszottak először a Kisstadionban, ahol az 1980-as évek elejéig csaknem minden évben volt az év csúcspontját jelentő koncertjük.

1970-ben a Gyöngyhajú lánnyal sikerrel szerepeltek külföldi fesztiválokon: Tokióban, a Yamaha-fesztiválon – ahová csak a „fél-Omega” ment el: Kóbor, Presser és Laux – és Mallorcán, a Barbarellán. Utóbbi alkalmával franciaországi ajánlatot is kaptak lemezfelvételre. Ehhez azonban egy héttel tovább kellett volna ottmaradniuk, amihez az itthoni illetékesek nem járultak hozzá. A tagok nehéz döntés után a hazautazást választották. Egy másik nemzetközi kiugrási lehetőségüket is elvágták, amikor újabb angliai turnéra készültek (ehhez felvettek három angol kislemezt is), de végül arra hivatkozva, hogy már kétszer jártak ott, az Illést küldték helyettük (de a kirándulás számukra sem végződött szerencsésen).

Ebben az évben két magyar kislemezt vettek fel (Snuki / Ballada a fegyverkovács fiáról, Sötét a város / Ülök a hóban) és harmadik albumuk, az Éjszakai országút is elkészült. Az album az előző kettőhöz képest progresszívebb, keményebb alkotás, de sokan úgy gondolják, hogy túl hamar jelent meg a 10000 lépés után. Ekkor már érződött a tagok közötti feszültség, mely a következő év tavaszán szakításhoz vezetett.

Hard rock-korszak (1971-1975)

Presser és Laux, valamint Adamis Anna 1971-ben elhagyta az együttest, a felállás azóta változatlan:

  • Benkő László („Laci”) – billentyűs hangszerek
  • Kóbor János („Mecky”) – ének
  • Mihály Tamás („Misi”) – basszusgitár, ének
  • Molnár György („Elefánt”) – gitár
  • Debreczeni Ferenc („Ciki”) – dob

A tagcsere után stílust váltva az együttes hamar talpra állt, az új felállás Prágában sikeresen mutatkozott be. Felvettek két kislemezt (Hűtlen barátok / Szomorú történet, Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után), majd 1972-ben új albumot adtak ki, Élő Omega címmel. Ez egy kiadásra tervezett, de végül betiltott stúdióalbum koncertváltozata, amit ők maguk vettek fel egy négysávos riportermagnóval – bizonyítva azt, hogy miután a hanglemezgyári illetékesek a kivált tagok alapította Locomotiv GT-t részesítették előnyben, ők mégis folytatni tudják útjukat felfelé.

Az album A-oldalának dalai egyfajta koncepciót képeznek Presserék távozásáról (Hűtlen barátok), az ezt követő nehézségekről (Egy nehéz év után, Törékeny lendület), végül az együttes talpra állásáról (Omegautó). A B-oldalról a Régvárt kedvesem és a Varázslatos fehér kő lett a két legismertebb dal. A felvételek benyújtásakor a lemezgyár papírhiányra hivatkozott, így az album első kiadása alumínium tasakban jelent meg. Az anyagba nem kerülhetett be a 200 évvel az utolsó háború után és a Szex-apó című dal (utóbbit állítólag Erdős Péter, az MHV vezérigazgatója magára vette), ezek csak az 1998-as, felújított változaton kaptak helyet.

Omega együttes – Omega 5

A következő évben megjelent a csak sorszámot kapott Omega 5, B-oldalán a hattételes Szvit című kompozícióval, amit a Magyar Állami Hangverseny-zenekarral közösen vettek fel. További érdekessége az albumnak, hogy Magyarországon elsőként ezen használtak szintetizátort (A madár című dalban), bár igazán meghatározó hangszerré a következő albumon vált. Az 1974-ben felvett és a rákövetkező évben kiadott Omega 6 – Nem tudom a neved lett ezen korszakuk legsikeresebb albuma. Az Addig élj!-t és a Benkő talán legemlékezetesebb szólójával fémjelzett címadó dalt a mai napig állandóan játsszák koncertjeiken, de az album többi dala is az együttes legjobb alkotásai közé tartozik.

Az új dalokat főként Mihály Tamás (például Régvárt kedvesem, Hűtlen barátok, A hazug lány, Szvit, Nem tudom a neved, Mozgó világ) és Molnár György (például Szomorú történet, 200 évvel az utolsó háború után, A madár, Addig élj!, A bűvész) írta, később Benkő is bekapcsolódott a zeneszerzésbe (XX. századi városlakó). Az új állandó szövegíró Molnár korábbi iskolatársa, Sülyi Péter lett, aki mellett Kóbor is írt néhány dalszöveget (Hűtlen barátok, Régvárt kedvesem, Addig élj!).

Peter Hauke menedzsernek és a Bellaphon kiadónak köszönhetően ezúttal sikerült tartósan megvetniük lábukat a nemzetközi piacon. Menetelésük – bár Anglia és a világhír távolabbra került – szinte egész Európában tartott. Nemzetközi sikereik bázisát az NSZK jelentette, ahol angol nyelvű albumaikat adták ki. A négy album többé-kevésbé fedi a 4-6. album anyagát, viszont teljesen külön, a magyarnál korszerűbb technikával rögzítették őket. Bár a dalokat angolul vették fel (valamint az NDK-ban készült néhány felvételhez németül), a közönség kérésére élőben magyarul játszották őket. Külföldi turnéik során több neves rockzenekar előtt játszhattak, sőt olyan is előfordult, hogy az Omega előtt játszott ismert együttes (például a Scorpions).

Space rock-korszak (1976-1979)

Az évtized közepén ismét váltottak, az akkoriban népszerűvé váló space rockra: továbbra is hosszú, kidolgozott hangszerszólók jellemezték a dalokat, viszont a hangzás gyakran a lebegés érzését keltette, ehhez igazodtak a hétköznapi világtól elrugaszkodó, fantáziáló szövegek. A stílusválasztás telitalálatnak bizonyult, itt tudott leginkább kibontakozni az úgynevezett „Omega-hangzás”. A koncerteken mindezt jól kiegészítette a profi látványtechnika.

Ebben az időszakban szintén három albumuk jelent meg. Ezek közül az első még a régi módszerrel készült, azonban a második és a harmadik esetében a korábbi gyakorlattól eltérően az angol változatok – amelyek rendre hamarabb készültek – egy az egyben a magyar albumok megfelelői, csupán a dalsorrend tér el néhány esetben. További újítás, hogy valamennyi dalt az egész együttes kollektíven jegyzett zeneszerzőként, a jogdíjakon való egyenlő osztozás és a csapatmunka kifejezése céljából.

A trilógia nyitódarabja, az 1976-os Time Robber (az 1977-es Időrabló angol változata) lett minden idők legtöbb példányban eladott albuma magyar előadótól. Címét az elején hallható háromtételes kompozíció után kapta (Napot hoztam, csillagotIdőrablóAblakok), amely állandó koncertszámmá vált, bár teljes hosszában sosem adták elő: kezdetben a Napot hoztam , csillagot első és második versszaka között hangzott el az Időrabló tétel (ezt a Napot hoztam, csillagot és az Ablakok egyező dallama tette lehetővé), amiből később csak a Napot hoztam, csillagot első versszaka maradt (kivéve 2006-2007-ben, amikor ismét a hosszabb verzió került műsorra). Népszerű lett még a az Éjféli koncert és a könnyedebb témájú A könyvelő álma.

Omega együttes – Csillagok útján

A következő album, az 1978-as Csillagok útján (angol változata Skyrover címen jelent meg) némileg keményebb hangzású elődjénél, az Omega albumai közül leginkább ez tekinthető konceptalbumnak, vagyis a dalok nagyrészt hasonló témát járnak körül, egyfajta „történet” kerekedik ki belőlük. A kompozíció keretét az instrumentális Nyitány és a Finálé adja. Legsikeresebb dalai az Égi vándor, a két Metamorfózis és a címadó dal. A sors furcsasága, hogy a legismertebb sláger a kakukktojás – az egységes koncepcióból kilógó, oroszos – Léna lett.

Koncerteken hamar szokássá vált, hogy a Napot hoztam, csillagot előtt játszották, egy instrumentális dallal összekötve, ami a következő albumra Start címen került fel. Míg a Time Robber hangszeres részeit a korábbi angol albumokhoz hasonlóan a magyartól külön vették fel, a Csillagok útján és a Skyrover esetében csak az éneket vették újra, ezt leszámítva a felvételek az Omega saját stúdiójában készültek, amit nyugatról hazahordott berendezésekből építettek fel.

A stíluskorszakot az 1978-as (magyar nyelvű kiadásban 1979-es) Gammapolis zárja, amely idehaza minden idők legsikeresebb albuma lett. Az előzőhöz hasonlóan ez is konceptalbumnak tekinthető, de némileg slágeresebb lett, mint a Csillagok útján. Legnépszerűbb dalai az Ezüst eső, a Nyári éjek asszonya, a Gammapolis I. és az Őrültek órája. A slágerek mellé kerültek progresszívebb művek is, a Hajnal a város felett és a Gammapolis II.

Az együttes továbbra is sokat koncertezett külföldön és idehaza, az egyes évekre a koronát változatlanul a Kisstadionban tették fel. Ilyenkor gyakran hívtak neves vendégeket: 1976-ban, a Late Night Show-ban (ekkor még nem volt meg a magyar szövege) a skorpiós Szűcs Antal Gábor szólózott, egy évvel később – immár a magyar változatban – (Éjféli koncert) Karácsony János az LGT-ből. 1977-ben Zalatnay Sarolta volt a vendég, 1978-ban pedig Debreczeni Ferenc bátyja, Csaba (a testvérpár időnként más koncerteken is előadta páros dobszólóját).

1979-ben az azévi Hobo Blues Banddel közös turnéra emlékeztetve a Csillagok útjánban a HBB három tagja, Szénich János, Kőrös József és Póka Egon működött közre. Utóbbi koncertről albumot is adtak ki, melynek nyugati kiadására a dalok egy részét angolul énekelték újra. 1976-ban és 1977-ben a koncertek kuriózumai közé tartozott a Ne legyen, mely csak ekkor hangzott el magyarul, stúdiófelvételen csak angolul, Never Feel Shame címmel jelent meg 1975-ben.

Az útkeresés időszaka (1980-1987)

A kontinentális sikereken túl az együttes az angol-amerikai piacon is komolyabban kívánt próbálkozni, ennek érdekében 1980-ban kiadót váltottak, a Warnerrel kötöttek két albumra szóló szerződést.

Eközben idehaza az LGT-vel és a Beatricével közös országos turnéra indultak, amely két kisstadionbeli koncerttel zárult. Ennek során az új albumról is játszottak néhány dalt, ideiglenes magyar szöveggel. Emellett volt egy beat-slágereket tartalmazó blokk, melyben – kilépése óta első ízben – Presser is közreműködött, valamint Somló elénekelte az Azt mondta az anyukámat. A koncert végén az LGT és az Omega együtt játszotta a Gyöngyhajú lányt.

A következő évben idehaza nem koncerteztek, csak egy NSZK-turné erejéig léptek fel élőben. Megjelent az angol Working album, majd elkészült magyar változata Az arc címmel. A háromalbumonkénti váltás gyakorlatát folytatva stílusában eltért ez előző albumoktól, besorolása kevésbé egyértelmű, afféle kísérletező albumnak tekinthető. Az előző évtizedhez képest nagyobb hangsúlyt kaptak a szövegek, számos tartalmas, elgondolkodtató alkotásuk született nemcsak ezen, hanem a többi 1980-as évekbeli albumukon is.

Bár több népszerű dalt tartalmaz (Életfogytig rock ’n roll, Tizenhat évesen, Kemény játék, Nagy folyó), nem tudta megismételni az előző korszak sikereit. Az angol változattal sem sikerült elérni a kitűzött célt: be kellett látniuk, hogy az angolszász piac a Vasfüggöny mögül nehezen hódítható meg, így a második albumot el sem készítették. Bár a következő években is volt néhány külföldi koncertjük, egyre inkább eltávolodtak a nemzetközi piactól.

Az Omega együttes – 20 éves fennállását 1982 novemberében ünnepelte

Az együttes 20 éves fennállását 1982 novemberében ünnepelte öt koncerttel az újonnan átadott Budapest Sportcsarnokban. A jubileum kapcsán Jancsó Miklós dokumentumfilmet készített, mely koncertfelvételeket is tartalmaz. A koncert egyúttal lemezbemutató is volt, itt hangzottak el először az Omega XI dalai. Az album hangzása sajátos, mivel az együttes a megújult zenei palettán helyét keresve megpróbált igazodni az új hullámhoz. Nagyobb szerepet kapott az elektronika, a computer-technika, Mihály Tamás szintetizátoron játszotta a basszusszólamokat. A régi rajongók közül sokan értetlenül, idegenkedve fogadták, az akkori fiatalok számára pedig az új zenei stílusok együtt jártak az új előadókkal. Emiatt az album – némileg méltatlanul – nem lett igazán sikeres.

Az ezt követő évek főként itthoni koncertekkel teltek, melyek közül az 1984-es városligeti volt a legjelentősebb. Benkő László és Mihály Tamás szólóalbumokat készítettek, melyekről időnként az Omega-koncerteken is játszottak dalokat. Az együttes üzleti vállalkozásokba is kezdett; az Omega-stúdióban több más előadó is készített felvételeket. Ezek az albumok az évtized közepétől külön márkanevet kaptak (Favorit, majd a CD-korszakban Mega). Emellett hang- és látványtechnikai berendezéseiket is bérbe adták más együtteseknek (a hangtechnikát ma már Frenreisz Károly viszi tovább, de az Omega nevet megtartotta).

1984-ben a Városligetben, valamint az 1985-ös BS-beli Live Aid-fellépésen már új dalok is elhangzottak, az új stúdióalbum 1986-ban készült el, A Föld árnyékos oldalán címmel. A rockos és a computeres hangzás közti egyensúlyt megtalálva nagyobb sikert ért el, mint az előző kettő. Legnépszerűbb dala, a Fekete pillangó az 1980-as évek legnagyobb Omega-slágere lett, ismertségben felveszi a versenyt az együttes korábbi dalaival. Az akkoriban történt Challenger-katasztrófának állítottak emléket a Fekete doboz című dallal. Ugyancsak ebben az évben kapták meg a Liszt Ferenc-díjat, amit első ízben ítéltek oda egy egész együttesnek.

Az 1986-os országos turné után 1987-ben csak néhány koncertet adtak, főképp a Balaton környékén, majd szeptemberben a 25 éves jubileumot ünnepelték két kisstadionbeli koncerttel. Ezen Presser és Laux is fellépett, az együttest Szörényi Szabolcs köszöntötte (ennek tiszteletére Mihály Tamás Illés-paródiát adott elő), valamint az addigi lemezeladások után az Omega gyémántlemezt vehetett át. Ugyancsak ebben az évben jelent meg a 13. album, a Babylon. 80-90 ezres példányszámát akkoriban bukásként könyvelték el, bár a címadó dal és a Hajnali óceán népszerűek lettek. Az évtized zenei váltásai után az album ezúttal a szövegek terén hozott megújulást: ekkor dolgozott először az együttessel Trunkos András, aki előszerettel dolgozott fel vallási tárgyú témákat (bár nem egyházi, hanem elsősorban filozófikus megközelítésből).

Omega együttes – Leállás, időszakos működés (1987-2004)

A jubileumi koncert és a Babylon után az együttes háttérbe vonult, bár hivatalosan ekkor sem szűnt meg. Hét éven keresztül nem készült új dal és nem játszottak élőben, leszámítva egy fél-playback fellépést 1988-ban a siófoki Interpop-gálán. Ezalatt a tagok főként üzleti tevékenységeikre, illetve részben szólókarrierjükre koncentráltak. 1991-ben Benkő László szólóalbumot jelentetett meg Omega-mix címmel, melyen Omega-dalokból két instrumentális egyveleg hallható. A felvételen Molnár György kivételével a többi tag is közreműködött.

A hallgatást 1994-ben a Népstadion-beli koncert bejelentése törte meg. Augusztusban Siófokon tartottak nyilvános próbát, magára a koncertre pedig szeptember 3-án került sor, a zord időjárás ellenére 70 000 ember előtt. A program a slágeresebb dalokra épült, a beat-korszak került előtérbe, ami mellett a space rock kapott nagyobb hangsúlyt. Új dal nem hangzott el (bár a jegyekhez mellékeltek egy maxi-CD-t, rajta az angol nyelvű Miss Worlddel). A közreműködők közt volt Szekeres Tamás gitáros (aki ezután évekig az Omega-tagok elválaszthatatlan társa volt), Debreczeni Csaba, az ex-omegások közül Presser Gábor (aki ezúttal több kilépése utáni dalban is játszott) és Somló Tamás, valamint sztárvendégként Klaus Meine és Rudolf Schenker a Scorpionsból. (A két együttes az 1970-es években többször lépett fel közösen; a koncert után kérték a Gyöngyhajú lány feldolgozásának jogát.) A vendégszereplést 15 évvel később viszonozta Kóbor és Molnár a SYMA-csarnokban és Kassán.

Ezután az együttes stúdióba vonult és a következő évben megjelent a 14. album, a Trans and Dance (a cím szójáték, a transzcendensre utal). A szintetizátor-centrikus albumok után ismét a gitárhangzás került előtérbe. Presser itt is közreműködött két dal (Az álmodozó, Minden könnycseppárt kár) szerzőjeként és billentyűsként. A kollektív szerzőség gyakorlatával szakítva a tagok ismét egyenként jegyezték dalaikat. 1996-ban megjelent az angol változat, a Transcendent, melyen a szólóénekes a holland Edwin Balogh volt (korábban Szekeressel játszott együtt), Kóbor csak vokálozott.

A magyar kiadáshoz képest további eltérés, hogy felkerült a Babylon áthangszerelt változata, a Tower of Babel, viszont lemaradt négy dal, részint a lassabbak közül, részint azok, amelyek nem illettek a koncepcióba. Így az album pörgősebb és egységesebb lett, mint magyar megfelelője. A következő album 1998-ban készült, Egy életre szól címmel. Ezek az albumok kevésbé közismertek, mint a korábbiak, melynek oka elsősorban az, hogy sem turné, sem lemezbemutató koncert nem kísérte megjelenésüket (a Trans and Dance dalait máig sem játszották élőben, az Egy életre szólról is mindössze a címadó dalt adták elő 1999-ben).

A második Népstadion-koncertet 1999

A második Népstadion-koncertet 1999-ben tartották. Szervezésére részvénytársaságot hoztak létre, aminek a jegyvásárlás által a nézők is részvényesei lettek (azóta az Rt. már megszűnt). Az előzenekar az Omega tehetségkutató versenyének első három helyezettje volt, valamint a P. Mobil Vikidál Gyulával. A koncertprogram ezúttal a rockosabb, illetve ritkábban játszott dalokra épült. Ugyancsak közreműködtek régi tagok (Presser, Laux, Somló), bár ezúttal kisebb szerep jutott nekik. A további közreműködők között volt az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt, Keresztes Ildikó (aki a vendégblokkban szólóban is énekelt), az egykori XL Sistersből Demeter György és Vértes Attila, továbbá a vendégblokkban Edwin Balogh és Póka Egon. A koncert megkapta az „Év könnyűzenei produkciója” elismerést.

2001. június 2-án ugyancsak a Népstadion volt a Szuperkoncert, vagyis az Illés, a Metro és az Omega közös koncertjének helyszíne. Az előzetes megállapodásnak megfelelően mindhárom együttes 50-50 percet játszott, a legvégén pedig egy közös egyveleget adtak elő, melyben mindhármuktól két-két sláger hangzott el. Az Omega programja a korábbi koncertek „kötelező darabjainak” számító dalokra épült. Ezúttal is szerették volna meghívni korábbi tagjaikat, de nem sikerült megegyezni a szervezőkkel, így az öt jelenlegi tag mellett Szekeres, Gömöry, Demeter és Vértes játszott. Még ugyanebben a hónapban Pápán is volt Omega-koncert, amit szándékosan nem hirdettek széles körben.

Újra aktívan (2004–2012)

Az együttes hosszú kihagyás után 2004 tavaszán ismét országos turnéra indult. A Napot hoztam, csillagot névre keresztelt koncertsorozat a hét legnagyobb, sportcsarnokkal rendelkező vidéki várost érintette (majd júniusban megtoldották a szegedi Sláger Rádió Mega Partyn való fellépéssel). A műsor leginkább a tíz évvel korábbihoz hasonlított, többnyire ismertebb slágereket játszottak, de ezúttal kevesebb beat-dalt tűztek műsorra. A Fekete pillangó új, gitárszólós hangszereléssel hangzott el. Szeptemberben pedig már negyedszer (önállóan harmadszor) töltötték meg az időközben Puskás Ferenc nevére keresztelt Népstadiont (előtte a városligeti Sláger Rádió Mega Partyn játszottak két dalt, Dunaszerdahelyen tartottak nyilvános főpróbát). A programot a turnéhoz képest kibővítették (így még inkább a space rock dominált) és némileg átrendezték.

A következő évben Csillagok útján címmel még több várost érintő országos turnéra indultak, továbbá játszottak határon túli magyar közönség előtt (Marosvásárhely, Gombaszög, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy), Németországban és Csehországban, Pásztón a mátrakeresztesi árvízkárosultak javára rendezett segélykoncerten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán és az agárdi Popstrandon. A repertoár nagyrészt megegyezett az előző évi stadionkoncerttel, néhány dal kimaradt, illetve közkívánatra bekerült. A marosvásárhelyi koncertet megelőzően (25 év után tértek vissza Romániába és első ízben jártak Székelyföldön) egy közönségtalálkozón az erdélyieknek olyasmire sikerült rávenniük az együttest, amire előtte talán soha: előre odakészített hangszereken eljátszottak egy dalt.

A fokozott aktivitás folytán a rajongótábor egyre inkább várta, hogy album is jelenjen meg. Nagy örömükre az együttes ősszel stúdióba vonult, és bár a felvételek még a következő évben is tartottak, de készült a 16. stúdióalbum. Emellett 2006-ban is folytatódott a koncertezés, EurOmega turné néven. Ez azonban nem saját szervezésű, egybefüggő koncertsorozat volt, hanem meghívásoknak eleget téve, fesztiválok keretében léptek fel. Februárban a Budapest Sportarénában rendezett Szakmunkásfeszten és áprilisban Szabadkán még az előző évi koncertprogramot „búcsúztatták”, a szlovákiai koncerteken (Pozsony, Kassa) már új – a fesztiválokhoz igazodva némileg rövidebb – műsort adtak, benne a készülő lemez két dalával (Végül ez a tangó, Álmok koldusa). Az év során játszottak még a Kisstadionban, a cseszneki Várjátékokon, az alsóörsi Motorostalálkozón, Szatmárnémetiben, Érsekújvárban, Agárdon, Királyhelmecen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán (Nyírségi Ősz) és Berlinben. Utóbbi két helyszínen már kapható volt a szeptemberben megjelent Égi jel: Omega címet viselő album, amely megjelenésekor első helyen nyitott a Mahasz eladási listáján, öt hétig vezetve azt. Az albumon 13, többnyire kemény hangzású, gitárcentrikus dal hallható, melyek többsége – némi meglepetésre – Kóbor szerzeménye. A szólók nagy részét játszó Szekeres Tamás ezúttal dalt is írt (Versenyző), amelyben először működött közre stúdiófelvételen Gömöry Zsolt (a koncerteken előző év végén Jankai Béla vette át a helyét). A címadó dalt az Esti Showder című műsorban is előadták, az albumverziótól eltérő hangszereléssel: Szekeres helyett Molnár és Benkő szólózott, a rajongók túlnyomó többsége szerint ez a változat sokkal gazdagabb, tartalmasabb hangzású, mint az eredeti, visszahozza az egykori „Omega-hangzást”.

2007-ben az együttes fennállása 45. évébe lépett, amit eredeti tervek szerint újabb stadionkoncerttel és turnéval ünnepeltek volna. Ezeket végül nem sikerült megvalósítani, de ebben az évben is adtak koncertet Pécsett (zártkörű céges rendezvény), Kozármislenyben, Győrött, Keszthelyen, a Hungaroringen (a Forma-1-es futam hétvégéjén) és Drezdában. Kozármislenyben a rajongók meglepetéssel köszöntötték fel kedvenceiket, akik ekkor tudták meg az addig gondosan őrzött titkot: egyik legsikeresebb albumuk, a Gammapolis nevét immár valódi csillag viseli, amiről az öt zenész egy-egy tanúsítványt is kapott.

2008-ban nem volt koncertjük, de a Magyar dal napján Mihály Tamás és Benkő László más zenészek társaságában Omega Tribute Band néven játszottak el három dalt, a Prima Primissima díjátadó gálán pedig a teljes együttes játszotta el a Lénát.

2009-ben hosszú évek után visszatértek Lengyelországba, ahol mindig is nagy népszerűségnek örvendtek: márciusban Varsóban, májusban Sanokban, szeptemberben Szczecinben játszottak. Ezen kívül két koncertet adtak Csehországban is (Loket, Vizovice). A közelmúltban megszokott közreműködő zenészek közül ezúttal csak Jankai Béla volt az öt tag mellett a színpadon. Az év egyetlen magyarországi Omega-koncertjét Baján tartották az EFOTT első napján. A turné Lipcsében zárult.

2010-ben fesztiválokon léptek fel: az első ízben megrendezett StarGardenen olyan együttesek társaságában, mint Eric Burdon and The Animals vagy a Deep Purple; az alsóörsi motorostalálkozón, a soproni VOLT Fesztiválon, a lengyelországi Slupskban a Rock Legendsen, Dunaszerdahelyen a Dunafesten, Marosvásárhelyen a Félsziget Fesztiválon a Phoenix és a Europe társaságában. Az évet két városi rendezvényen tartott koncerttel zárták Szekszárdon és Hatvanban. Ősszel elkészült az Omega Rhapsody album, amely hivatalosan Kóbor János szólólemeze, de korábbi Omega-dalok hallhatók rajta szimfonikus hangszereléssel, a felvételeken közreműködött a tagok közül Debreczeni Ferenc, később bekapcsolódott Benkő László is, valamint játszottak az Omega korábbi közreműködői, Szekeres, Gömöry és Küronya Miklós.

Az együttes dalaiból a veszprémi Pannon Várszínház előadásában Égi vándor címmel musical készült, amelynek ősbemutatója 2011. február 5-én volt.

2011-ben két Omega-koncert volt: Szófiában, a Nemzeti Kultúrpalotában, valamint Nyitrán. Emellett élőben bemutatták Omega Rhapsody anyagát is, először a törökbálinti művelődési házban nyilvános főpróbán felvételről bejátszott szimfonikus kísérettel, majd Németországban Halléban szimfonikus zenekarral és a csehországi Loketben.

2012-ben ünnepelte az együttes a fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ennek jegyében először tavasszal hazai sportcsarnokokban (Eger, Zalaegerszeg, Tatabánya, Békéscsaba, Nyíregyháza, Szolnok, Kaposvár, Szeged, Szombathely, Pécs, Miskolc) turnéztak, három részből álló programmal: az instrumentális Szimfónia, a nagyzenekar mellett Benkő, Debreczeni és Gömöry közreműködésével, a már ismert Rapszódia, a Rhapsody turné közreműködőivel, az angolul éneklő JC Conningtonnal és ugyancsak nagyzenekarral kiegészülve, végül a Nosztalgia blokk, amelyben az Omega öt tagja játszott. A turnézáró miskolci koncertről egyórás háromdimenziós felvétel készült, amelyet az M3D kísérleti tévécsatorna mutatott be. Mellette voltak határon túli szabadtéri koncertek is (Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Dunaszerdahely, Tusványos, Törökbecse), valamint játszottak a csehországi Havirovban. Emellett folytatódott a Rhapsody élő bemutatása Németországban (májusban Lipcsében és Drezdában jártak, augusztusban Berlinben tértek vissza), és volt még egy koncert Prágában, a Lucernában. A jubileumi év csúcspontját a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett októberi koncert jelentette, ahol a Szimfónia, a Rapszódia és a szimfonikus kíséret nélküli dalok nem különültek el hosszabb blokkokba, hanem folyamatosan váltogatták egymást, ezenkívül akusztikus hangszereléssel is játszottak két dalt. Molnár és Szekeres, illetve Benkő és Gömöry újra együtt voltak színpadon, basszusgitáron pedig nagyrészt Mihály játszott, leszámítva két dalt, amelyben a Rhapsody koncerteken közreműködő Szöllőssy Katalin, azaz Katy Zee vendégszerepelt. A koncertről 2×50 perces felvételt mutatott be az M1, továbbá a műsort december végén Veszprémben és Debrecenben újra előadták.

A 2012. év végi koncerteken már kapható volt az Omega Szimfónia & Rapszódia dupla CD, amelynek első lemeze a Szimfóniát tartalmazza stúdióváltozatban és az Arénában készült koncertfelvételen, második lemeze pedig az Omega Rhapsody magyar változata.

Fél évszázadon túl (2012 után)

2013. március 15-én az ötvenéves pályafutás elismeréseként az együttes öt tagja megkapta a Kossuth-díjat.

Debreceni, Kóbor, Molnár, Mihály, Benkő (2010)
Az Omega pályafutása a jubileum után is folytatódik, bár a tagok között nem volt egyetértés a jövőt illetően. 2013 májusában az együttes története során először Oroszországban, Moszkvában játszott. A győri Négy Évszak Fesztiválon ingyenes koncertet adtak (a város kimaradt az előző évi turnéból), ez az ötfős Omegának az egyetlen hazai fellépése abban évben, és mint azóta kiderült, az utolsó önálló koncertje. Az eredetileg 2012-re Suhlba meghirdetett Rhapsody-koncertet Chemnitzben pótolták. Az év során született egy újabb különleges produkció is, az Omega Oratórium, templomi környezetre átírt Omega-dalokból. Ennek nyilvános főpróbáját Bátaszéken tartották, a bevételből az ottani templom toronysisakjának helyreállítását kívánták finanszírozni. Az adventi időszakban négy templomban mutatták be hivatalosan is a művet (Szegedi Dóm, Székesfehérvár – Prohászka-templom, Sopron – evangélikus templom, Debreceni Nagytemplom), az Omega Rhapsody-koncertek zenészeivel, valamint szimfonikus kísérettel és vegyeskar közreműködésével.

Bár a Rhapsody-koncertek sorát 2013-ban le kívánták zárni, az érdeklődésre való tekintettel a következő évben bemutatták a produkciót még Rostockban is, valamint ősszel játszottak Kamenzben, a lengyelországi Lublinban és két csehországi helyszínen (Zlín, Prága) is. Az Omega Oratórium bemutatása folytatódott Kiskőrösön, Mezőtúron és Békéscsabán, Marosvásárhelyen pedig az Omega-ünnep nevű hétvégén egyik nap az Oratóriumot, másik nap a Rapszódia-koncertműsort játszották el. A Hősök terén a Szabadságkoncert nevű rendezvényen ismét színpadra állt a teljes Omega, szimfonikus kísérettel és kórussal kiegészülve, mintegy egy órát játszva. Mint utóbb nyilvánvalóvá vált, valószínűleg ez volt Mihály Tamás utolsó koncertje az Omega tagjaként. Az est másik fellépője a Scorpions volt, akiknek műsorában Kóbor és Elefánt vendégszerepelt (a Wind of Change-ben). Nyáron szabadtéri színpadokon is eljátszották az Omega Oratóriumot (Tata, Gyöngyös, Siófok), majd újabb templomi Oratórium-koncertekre szeptemberben Cegléden és decemberben Makón. Év végén pedig Pécsett első alkalommal sportcsarnokban állították színpadra az Oratóriumot.

2015-ben az Oratórium-koncertek folytatódtak magyarországi és németországi helyszíneken.

2015. március 23-án elhunyt a zenekar hangmérnöke, Küronya Miklós. A hangmérnök vétlenül lett autóbaleset áldozata februárban. Kómába került, amiből már nem ébredt fel. Az ő emlékére a korábban tervezett, de el nem készült 17. album egyik félbemaradt dalának felvételét – amelyben Küronya basszusjátéka is hallható – befejezték és a belőle készült videót X-bolygó – Miki címmel közzétették.

Május végén Beatmise címmel mutattak be új koncertműsort a Budapest Parkban. Az Omega Oratóriumban közreműködő tagokhoz csatlakozott Molnár György is, emellett fellépett több korábbi Omega-tag is: Laux József, Somló Tamás, Kovacsics András és Varsányi István. Vendégszerepelt még a The Tax együttes énekese, George Hill, aki elénekelte a Léna angol változatát (egy hónappal korábban Benkő és Debreczeni társaságában stúdiófelvételen is elkészült). A műsort előadták Felcsúton, a Pancho Arénában is, bár ott a régi tagok közül már csak Laux játszott. Mihály Tamás, aki nem vett részt a produkcióban, több nyilatkozatban is kifejezte ellenérzéseit a helyszín politikai vonatkozásai és az Omega név használata miatt.[12] Az év során még néhány további Beatmise és Oratórium koncertre került sor. Közben Molnár György új szólóalbumot készített, és egy ehhez kapcsolódó interjúban kifejtette, hogy az Omegát a múltja részének tekinti, és szerinte nem jó irányba alakulnak az együttes dolgai, nem értett például egyet a templomi koncertekkel.[13] Kóbor János eközben egy újabb Omega-album, a Testamentum és egy 55 éves jubileumi turné terveit vázolta fel. Zenésztársaival kapcsolatban annyit mondott, hogy mindenkit omegásnak tekint, aki valaha az együttes színpadán állt, és részéről mindenki előtt nyitva a kapu, aki részt akar venni a lemez készítésében.[14]

2016-ban lezárult az Omega Oratórium turné, ugyanakkor az Omega idehaza és külföldön folytatta a koncertezést. Molnár György a koncertek nagy részén részt vesz, kivéve a templomokat és bizonyos külföldi fellépéseket, Mihály Tamás viszont továbbra sem lép fel az együttessel (a kilépéséről szóló sajtóhíreket azonban ekkor még tagadták, a nyilatkozatokban a tervezett Testamentum album készítésében való részvételét is említették). 2016. július 19-én hosszan tartó, súlyos betegség után, 68 éves korában elhunyt Somló Tamás, aki bár az LGTben vált igazán ismertté, 1964-68 között az Omega tagja is volt. Augusztus 6-án újabb egykori omegás távozott az égi zenekarba: Laux József, az együttes 1964-71 közötti dobosa, rövid szívbetegség után, 73 évesen hunyt el a balatonfüredi kórházban. Az együttes tagjai augusztus 1-jén még meglátogatták a kórházban, sőt korábban úgy volt, hogy az ottani koncerten ő is fellép, erre azonban az állapota miatt már sajnos nem kerülhetett sor. Szeptember 16-án az együttes másik állandó hangmérnöke, az Edda Művek korábbi gitárosa, Gellért Tibor hunyt el 57 éves korában.[15][16] Az Elfújta a szél címre átkeresztelt, korábban X-bolygó munkacímű dalt immár az ő emléküknek is ajánlották.

2016. október 19-én egy új dal, az Ötvenhatos lány debütált az interneten. A szöveg Kóbor János saját kamaszkori élménye alapján íródott, a videóklipet a Szoborparkban forgatták. Egyúttal kislemez is készült Omega ’56 címmel, amelyre egy további új szerzemény, a Rádió Luxembourg is felkerült. Novemberben a németországi Riesában játszottak egy színpadon olyan előadókkal, mint a Creedence Clearwater Revived, a Nazareth és Bob Geldof. December 10-én Kassán, a Steel Arénában tartották a Testamentum „lemezbemutató” koncertet. Bár az album befejezését elhalasztották, a koncerten eljátszották a három napvilágot látott új dalt. Az évet a Várkert Bazár rendezvénytermében tartott Omega Karácsony koncert zárta.

Az Omega 2017-ben ünnepelte megalakulásának 55. évfordulóját. Az első jubileumi koncert március 25-én volt Piotrków Trybunalskiban, Lengyelországban, a lengyel-magyar barátság napi fesztiválon, ahol az együttes szinte teljes felállásban (Molnár György Elefánttal, de Mihály Tamás helyett még mindig Katy Zee-vel) lépett fel. A koncerten a lengyel Silesian Blues Band zenekar tagja, Józef Skrzek vendégeskedett, akivel az együttes Czeslaw Niemen Dziwny jest ten swiat című dalát adta elő lengyelül, továbbá Jozef a Gyöngyhajú lány előtt egy kis billentyű-improvizációval is megörvendeztette a közönséget. Az év folyamán az Omega a Partiumban (Nagyvárad, Szatmárnémeti), a Felvidéken (Bátorkeszi, Kolon, Kassa), Németországban (Reichenbach, Erfurt, Rostock, Löbau, Berlin, Halle, Chemnitz, Drezda), hosszú idő után Svájcban (Basel/Pratteln) és Csehországban (Prága-Lucerna) is koncertezett. Volt továbbá egy zártkörű koncert április 29-én Budapesten, a Tüskecsarnokban. Április elején új felvételt is közzétettek: a Scorpions Still Loving You című slágerét dolgozták fel. A nagyváradi koncertet bejelentő sajtótájékoztatón Kóbor János először ismerte el, hogy az Omegának már nem tagja Mihály Tamás basszusgitáros, az együttes hivatalosan négy főre szűkült:

Benkő László („Laci”) – billentyűs hangszerek
Kóbor János („Mecky”) – ének
Molnár György („Elefánt”) – gitár
Debreczeni Ferenc („Ciki”) – dob, ütőhangszerek
Mellettük a megelőző évek alatt kialakult az állandó közreműködők csapata, amely 2016 nyarára vált teljessé:

Szekeres Tamás – gitár
Szöllőssy Katalin („Katy Zee”) – basszusgitár
Földi Albert – billentyűs hangszerek
Csordás Levente – vokál
Minya Vivien – vokál
Mihály Tamás azonban kijelentette, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – nem zárkózik el a közös munka újrakezdésétől.[18]

2017 szeptemberében megjelent a Volt egyszer Vadkelet című lemez, rajta az Omega ’56 kislemez dalaival, valamint több új, eddig meg nem jelent angol nyelvű felvétellel (Immigrant, Good Morning America, Don’t Think About The Fire, a Never Feel Shame oratóriumos stúdióváltozata) és kelet-közép-európai rockdalok feldolgozásaival, vendég előadók közreműködésével (Der Grosse Magnet – Dieter „Maschine” Birr, Dziwny jest ten swiat – Czeslav Niemen, Jasná zpráva – Olympic).

A jubileumi évet (nem a turnét, mert az 2018-ban is tart) az együttes egy december 28-án rendezett, teltházas Aréna- koncerttel zárta, ahol felléptek az albumon is közreműködő vendégek: Dieter Birr énekes, Uwe Hassbecker gitáros, az Olympic frontembere, Petr Jánda, a már Lengyelországban is fellépő Józef Skrzek az SBB-ből; valamint a szlovák Lady Colors (néhány héttel korábban ők is feldolgozták a Gyöngyhajú lányt), továbbá a volt Omega-tagok közül a születésnapját ünneplő Kovacsics András.

Ezt a fellépést négy koncert előzte meg (Salgótarján, Kassa, Balatonfüred, Pécs), mintegy főpróbaként. Négy koncerten (Kassától kezdve) a 100 Folk Celsius játszott vendégként, akik az együttes dalainak country stílusra átdolgozott változataival melegítették be a közönséget, és a ráadásban a Petróleumlámpában, valamint az Arénában az Ismertem egy lányt című dalban csatlakoztak az Omega tagjaihoz. A beteg Orbán József csak egy-két dalban énekelt, őt gitáron a volt tag Heilig Gábor, énekben pedig Littvay Imre zenekarvezető–basszusgitáros, Mikes Attila hegedűs és Kocsándi Miklós dobos helyettesítette. Az átiratok decemberben CD-n is megjelentek 100 Folk Celsius – Omega Country címmel, illetve a Volt egyszer egy Vadkelet újra kiadott változatának bónusz mellékleteként. Előbbin a 100 Folk Celsius tagjai énekelnek, utóbbin Kóbor János hangja hallható.

2018. március 7-én a Fonogram-díjátadón az 55 éves együttest életműdíjjal tüntették ki. 2018-ban külföldön és Magyarországon is folytatják a koncertezést. A Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat keretében a Vártkert Bazárban is játszottak. Szeptember 22-én esztergomi koncerten, megújult műsorral ünnepelték az együttes 56 éves fennállását.

2018 novemberében indult az Omega Oratórium 2.0. turné, az Oratórium műsor módosított változatával, aminek keretében az együttes a szarvasi evangélikus ótemplomban, a karcagi református templomban, és a celldömölki evangélikus templomban lép fel. Ezeken kívül volt egy koncert Pozsonyban is december 20-án, az évet pedig egy december 23-i Oratórium 2.0. koncerttel zárta az együttes, a kiskőrösi evangélikus templomban.

2019-ben a zenekar Tűzvihar néven újabb vidéki sportcsarnok turnéra indult. Egyúttal Minya Vivien helyét Bárkányi Mónika vette át a vokálban. Ezen kívül az együttes az év során számos más hazai és külföldi helyszínen koncertezett, történetük során első alkalommal eljutottak Kárpátaljára is (Beregszász). A koncertsorozatot a Papp László Budapest Sportarénában zárták, némileg módosított műsorral. A vendégzenekar a Nazareth volt, akikkel a megelőző években néhányszor már felléptek együtt külföldön.

2020. november 18-án, hosszú, súlyos betegség után, 77 éves korában elhunyt Benkő László, az együttes billentyűse.

2020. november 21-én, 73 éves korában elhunyt az együttes egykori basszusgitárosa, Mihály Tamás.

Tagok

1962–1963
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Láng Péter – szaxofon (a megalakulás évében csatlakozott)
  • Künsztler Tamás – dob, ütőhangszerek
1963–1964
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Harmat László – szaxofon
  • Künsztler Tamás – dob, ütőhangszerek
  • Laux József – dob, ütőhangszerek (1964-től)
1964–1967
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Wittek Mária – ének
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Somló Tamás – szaxofon, ének
  • Laux József – dob ütőhangszerek
1967–1968
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Molnár György – gitár (szeptembertől)
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének (februártól)
  • Somló Tamás – szaxofon, ének
  • Laux József – dob, ütőhangszerek
1968–1971
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Presser Gábor – ének, billentyűs hangszerek
  • Molnár György – gitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek
  • Laux József – dob, ütőhangszerek
1971-
  • Kóbor János – ének
  • Benkő László – billentyűs hangszerek
  • Molnár György – gitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének
  • Debreczeni Ferenc – dob, ütőhangszerek

Wittek Mária 1967-ig volt az együttes tagja, de néhányszor ezután is fellépett velük. Presser Gábor már 1967-ben is írt zenét az együttesnek és hangszerelte dalaikat, majd Kovacsics András távozása után csatlakozott, ekkor az Omega rövid ideig szólógitár nélkül, két billentyűssel játszott. Molnár György érkezése után azonban Presser egy időre távozott, 1968-ban, nem sokkal az angliai turné előtt tért vissza. Somló Tamás 1968-ig volt az együttes tagja, de több, 1969-ben készült filmfelvételen is feltűnik.

Rendszeres közreműködők

  • Szekeres Tamás – szólógitár (koncerteken és stúdióban 1994–2007)
  • Demeter György – vokál, trombita, csörgő, akusztikus gitár (koncerteken 1999–2007)
  • Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek (koncerteken 1999-2005-ig és az Égi jelen)
  • Keresztes Ildikó – vokál (koncerteken 1999-ben és 2004–2007)
  • Jankai Béla – billentyűs hangszerek (koncerteken 2005 óta)
  • Demeter Tamás – vokál, trombita, csörgő, akusztikus gitár (2005-ben és 2006-ban szükség esetén helyettesítette Demeter Györgyöt vagy Keresztes Ildikót)

Szövegírók

  • Verebes István – Nem vagy szép (1967)
  • S. Nagy István – Néhány kislemez 1967-ben és 1968-ban.
  • Adamis Anna – Az 1967-1971 közti dalok többsége.
  • Sülyi Péter – A legtöbb Omega-dal 1971 óta (kivéve a Gammapolis és a Babylon című albumokon).
  • Ambrózy István – Néhány dal a Babylon és Trans and Dance albumokon, valamint angol fordítások 1987-ben.
  • Várszegi Gábor – Az ő nevén jelent meg a Gammapolis összes, valamint a Csillagok útján és a Trans and Dance legtöbb dala. Nem tisztázott, hogy ezek közül valójában mennyit írt.
  • Bródy János – Nyílt titok, hogy valójában ő írta a Várszegi-szövegek egy részét. Az Égi jelre már saját nevén írt két szöveget.
  • Trunkos András – 1987 óta, a Babylon, az Egy életre szól és az Égi jel legtöbb dala.
  • Sztevanovity Dusán – a két Presser-szerzemény a Trans and Dance című albumon.
  • Horváth Attila – Edwin Baloghgal együtt írta a Transcendent album angol szövegeit.
  • Hajnal István – angol fordítások 1968-1974
  • Tony Carey – Working angol album
  • Kurt Demmler – német fordítások
  • Bernd Maywald – német fordítások

Omega együttes – Diszkográfia

Stúdióalbumok

  • Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968) – felújított kiadás bónuszdalokkal: 2003
  • 10000 lépés (1969) – felújított kiadás bónuszdalokkal: 2003
  • Éjszakai országút (1970) – felújított kiadás bónuszdalokkal: 2003
  • Élő Omega (1972) – kibővített stúdióváltozat: 200 évvel az utolsó háború után (1998)
  • Omega 5 (1973) – alternatív kiadás: Szvit (1999)
  • Omega 6: Nem tudom a neved (1975) – felújított kiadás angol bónuszdalokkal: Tűzvihar/Stormy Fire (2001)
  • Omega 7: Időrabló (1977) – angol változattal közös felújított kiadás: Időrabló/Time Robber (2002)
  • Omega 8: Csillagok útján (1978) – angol változattal közös felújított kiadás: Csillagok útján/Skyrover (2002)
  • Gammapolis (1979) angol változattal közös felújított kiadás (az angol anyag terjedelmi korlátok miatt nem teljes): Gammapolisz/Gammapolis (2002)
  • Omega X: Az arc (1981) – felújított kiadás angol bónuszdalokkal: 2004
  • Omega XI (1982) – felújított kiadás bónusz koncertfelvételekkel: 2004
  • Omega 12: A Föld árnyékos oldalán (1986) – felújított kiadás csak itt megjelent angol bónuszdalokkal: 2004
  • Omega XIII: Babylon (1987) – felújított kiadás csak itt megjelent angol bónuszdalokkal: 2004
  • Trans and Dance (1995) – felújított kiadás angol bónuszdallal: Transcendent (2004)
  • Omega XV: Egy életre szól (1998) – felújított kiadás angol bónuszdalokkal: 2004
  • Égi jel: Omega (2006) – bónusz DVD-vel (werkfilm, koncertfelvételek)

Omega együttes – Idegen nyelvű albumok

  • Omega Red Star from Hungary (1968) – 2007-ben CD-n is megjelent.
  • Omega (1973)
  • 200 Years After the Last War (1974)
  • Omega III (1974) – Az NSZK-ban kiadott albumokat vették figyelembe a sorszámnál. Az anyag egy része hallható a Tűzvihar/Stormy Fire albumon.
  • The Hall of Floaters in the Sky (1975)
  • Time Robber (1976) – Az Omega 7: Időrabló angol változata, teljes anyaga hallható az Időrabló/Time Robber albumon.
  • Skyrover (1978) – Az Omega 8: Csillagok útján angol változata, teljes anyaga hallható a Csillagok útján/Skyrover albumon.
  • Gammapolis (1979) – Az azonos című album angol változata, az anyag egy része hallható a Gammapolisz/Gammapolis albumon.
  • Working (1981) – Az Omega X: Az arc angol változata, néhány helyen eltérő anyaggal. Két dal hallható az Omega X: Az arc 2004-es kiadásán.
  • Dark Side of the Earth – 1987 körül készült demóanyag, hivatalosan 2004-ben jelent meg egy dalt kivéve az Omega 12: A Föld árnyékos oldalán és az Omega XIII: Babylon felújított kiadásának bónuszaként.
  • Transcendent (1996) – Az Omega XIV: Trans and Dance angol változata, néhány helyen eltérő anyaggal.
  • Das deutsche Album (1997) – A hetvenes évek első felében felvett német dalok gyűjteményes kiadása. Először az együttes engedélye nélkül jelent meg, de azóta rendezték a jogi hátterét.

Omega együttes – Koncertalbumok

  • Élő Omega Kisstadion ’79 (1979) – angolnyelvű ráénekléses változat: Live at Kisstadion (1979)
  • Kisstadion ’80 – (1981) az LGT-vel és a Beatricével közös lemez
  • Jubileumi koncert (1983) – négy dal bónuszként hallható az Omega XI. 2004-es kiadásán
  • Népstadion 1994 Omegakoncert – No. 1. Vizesblokk (1994)
  • Népstadion 1994 Omegakoncert – No. 2. Szárazblokk (1994)
  • Az Omega összes koncertfelvétele 1. (1995) – gyűjteményes kiadás részben korábban megjelent, részben csak itt hallható felvételekből:
CD1: Omega Klub 1968, Országos turné 1972 (utóbbi megegyezik az Élő Omega anyagával)
CD2: Kisstadion 1977
CD3: Kisstadion 1979 (megegyezik az Élő Omega Kisstadion ’79 anyagával)
  • Az Omega összes koncertfelvétele 2. (1995) – gyűjteményes kiadás részben korábban megjelent, részben csak itt hallható felvételekből:
CD1: Kisstadion 1980 (megegyezik a Kisstadion ’80 Omega-blokkjával), Országos turné 1980, Városliget 1984, Kisstadion 1987
CD2: Budapest Sportcsarnok 1982 (a Jubileumi koncert anyaga, terjedelmi okok miatt egy dal lemaradt)
CD3: Népstadion 1994 (válogatás a Vizesblokk és Szárazblokk anyagából)
  • KonceRt. – Népstadion 1999 (1999)
  • Napot hoztam, csillagot (2004)

Válogatásalbumok

  • Legendás kislemezek (1984)
  • Platina (1988)
  • Omega 6-7. (1988)
  • Az Omega összes kislemeze 1967–71 (1992)
  • Az Omega koncertek legnagyobb sikerei eredeti felvételeken (1994)
  • Dream (1994)
  • Happy (1994)
  • Heavy (1994)
  • Space (1994)
  • Titanium (2001)

Gyűjteményes kiadások

  • OMEGA 1968–1973 (Az Omega összes nagylemeze I.) (LP: 1987, CD: 1994)
  • ÉGI VÁNDOR 1974–1981 (Az Omega összes nagylemeze II.) (1994)
  • Antológia vol. 2. 1970-1975 Hard-rock albumok (2001)
  • Antológia vol. 3. 1975-1980 Space-rock albumok (2002)
  • Antológia vol. 1. 1965-1970 Beat albumok (2003)
  • Antológia vol. 4. 1980-1985 Synth-rock albumok (2004)
  • Antológia vol. 5. 1985-2000 Rock albumok (2004)

Omega együttes – Kislemezek

Az 1966-ban készült első kislemezek külföldi slágerek feldolgozásait tartalmazták, Omega-albumra nem kerültek fel. 1967-től 1971-ig sok kislemezük jelent meg, már saját magyar dalokkal, nagyrészt olyanokkal, amik az albumokra vagy nem kerültek fel, vagy attól függetlenül vették fel őket. Egy részük 1984-ben Legendás kislemezek címmel jelent meg egy válogatásalbumon, majd 1992-ben kiadták kibővített CD-változatát, az Omega összes kislemeze 1967–71 címmel. 2003-ban többségük az első három stúdióalbum bónuszanyagában jelent meg. Azonban így is vannak dalok, amik mindezekből kimaradtak, például az 1968-as Kiabálj, énekelj és az 1970-es Snuki.

1970-ben készült három angol kislemez is, ezek későbbi dalokkal együtt 1994-ben felkerültek a Best of – Their Greatest Hits from the Sixties in English válogatásra. A továbbiakban már egyre ritkábban készültek kislemezeik, azok is többnyire albumról kimásolt dalokat tartalmaztak, legfeljebb kismértékben tértek el az albumverziótól.

1994-ben a népstadionbeli koncert jegyeihez járt az angol Miss World, immár maxi CD-n. A dal felkerült néhány válogatásra, valamint a 2004-es Transcendentre is, bónuszdalként.

2004-ben korlátozott példányszámban jelent meg a Tower of Babel maxi CD, amelyen az 1996-os angol Transcendent három dala hallható újraénekelve (nagyobb szerep jutott Kóbor hangjának), valamint a Fekete pillangó áthangszerelt angol verziója, a Tide Will Turn. Az anyag bónuszként felkerült az Omega XV: Egy életre szól 2004-es kiadására.

Magyarországon

  • Paint It, Black / Bus Stop (1966)
  • Bend It / I Put a Spell on You (1966)
  • Little Man / What Now My Love (1966)
  • Sunny / No Milk Today (1966)
  • Nem új a nap alatt semmi / Nem szeretlek (1967)
  • Megbántottál / Nem vagy szép (1967)
  • Azt mondta az anyukám / Rózsafák (1968)
  • Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád (1968)
  • Zárt ajtók mögött / Halott virágok (1968)
  • Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg (1968)
  • Kiabálj, énekelj / Most már olyan mindegy (1968)
  • Trombitás Frédi / Ha én szél lehetnék (1968)
  • Naplemente / Régi csibészek (1969)
  • Ballada a fegyverkovács fiáról / Snuki (1970)
  • Ten Thousand Paces / The Jester’s Daily Bread (1970)
  • Dead (Are the) Flowers / The Prodigal Son (1970)
  • Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern (1970)
  • Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány (1970)
  • Kiskarácsony, nagykarácsony / Kállai kettős (1970)
  • Sötét a város / Ülök a hóban (1971)
  • Olyan szépen mosolygott / Oh, Barbarella (1971)
  • Hűtlen barátok / Szomorú történet (1971)
  • Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után (1971)
  • A könyvelő álma / Az égben lebegők csarnoka (1976)
  • Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány (1977) – újra kiadva
  • Miss World (1994)
  • Egy életre szól (1998)
  • Meghívás (2006)

Külföldön

  • Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern (1970)
  • Pearls in Her Hair / The Lying Girl (1973)
  • Perlen im Haar / Perlen im Haar – instrumental (1973)
  • Everytime She Steps In / The Bird (1974)
  • Live as Long as / Spanish Guitar Legend (1974)
  • Everytime She Steps In / The Bird (1974)
  • Skyrover / Russian Winter (1978)
  • Rush Hour / Lady of the Summer Night (1978)
  • Break the Chain / Tower of Babel (1996)
  • Tower of Babel (2004)

Omega együttes filmográfia

Önálló felvételek

  • Tízezer lépés – 1969-ben készült tévéműsor videoklipekkel (az Illés Add a kezed című műsorával közösen jelent meg VHS-en).
  • Omega, Omega, Omega (1983) – Jancsó Miklós dokumentumfilmje az 1982-es BS-beli koncertről. Moziban is bemutatták és VHS-en is megjelent.
  • Jubileumi koncert (VHS, 1988) – Az 1987-es Kisstadion-koncerten készült felvétel.
  • Népstadion 1994 (dupla VHS, 1999)
  • KonceRt. – Népstadion 1999 (dupla VHS, 1999)
  • KonceRt. – Népstadion 1999 (DVD, 2000) – Rövidebb felvétel, mint a VHS. Külföldi kiadása (egy interjúval bővítve): Live in Budapest (2001).
  • Népstadion 1994 – Az igazi választás (DVD, 2001) – Rövidebb felvétel, mint a VHS.
  • A bulik MÁSKÉPpen (DVD, 2001) – Kiegészítés az 1994-es és 1999-es koncert-DVD-khez, a készülődés felvételeivel és lemaradt dalokkal.
  • Szuperkoncert – Népstadion 2001. június 2. (DVD, 2002) – az Illés és Metro blokkjával közösen és önállóan is megjelent.
  • Napot hoztam, csillagot (DVD, 2004) – A turné debreceni állomásán készült felvétel.
  • Jubileumi koncertek (DVD, 2004) – Az 1982-es és 1987-es koncerteken készült felvételek; rövidebbek, mint a VHS-ek.
  • Napot hoztam, csillagot koncertturné 2004 (DVD, 2005) – 50 perces felvétel a Puskás Ferenc Stadionban adott koncertről és néhány dal a vidéki turné valamennyi állomásáról.
  • Tízezer lépés Erdélyben – a Duna TV kétrészes koncert-riportfilmje a 2005-ös marosvásárhelyi koncertről.

Közreműködések

  • Ezek a fiatalok (1967) – zenés játékfilm, az egyik jelenetben Koncz Zsuzsával együtt szerepel az Omega.
  • Extázis 7-től 10-ig (1969) – dokumentumfilm,tartalmaz az Omega koncertjein készült felvételeket is.
  • Sárika, drágám (1970) – játékfilm, két Omega-dal hangzik el benne (Sötét a város, Ülök a hóban.
  • Örökzöld fehérben feketében (1974) – musical
  • A kenguru (1975) – játékfilm, elhangzik benne a Never feel shame című dal.
  • Kopaszkutya (1981) – zenés játékfilm, egyik jelenete az Omega-LGT közös koncerten játszódik, amint a két együttes a Gyöngyhajú lányt játssza együtt.
  • A Roxínpad sztárjai – VHS, tartalmazza a Kötéltánc videoklipjét.
  • Clip Club – VHS, tartalmazza A Föld árnyékos oldalán videoklipjét.